Abraham Lincoln – Wikipédia

Abraham Lincoln – Wikipédia
Ugrás a tartalomhoz
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a
közzétett változat
ellenőrizve
2026. április 15.
Pontosság
ellenőrzött
Abraham Lincoln
Az
Amerikai Egyesült Államok
16.
elnöke
Hivatali idő
1861. március 4.
1865. április 15.
Alelnök(ök)
Hannibal Hamlin
(1861–1865)
Andrew Johnson
(1865)
Előd
James Buchanan
Utód
Andrew Johnson
Illinois
7. választókerületének kongresszusi képviselője
Hivatali idő
1847. március 4.
1849. március 4.
Előd
John Henry
Utód
Thomas Harris
Illinois állami törvényhozásának képviselője
Hivatali idő
1834. december 1.
1842.
Katonai pályafutása
Csatái
Fekete Sólyom háború
amerikai polgárháború
Született
1809
február 12.
Hardin megye
Kentucky
Elhunyt
1865
április 15.
(56
évesen)
Washington
Sírhely
Lincoln Tomb
Párt
Whig Párt (USA)
(1832-1854)
Republikánus
(1856-1864)
National Union Party (USA)
(1864–1865)
Szülei
Nancy Hanks Lincoln
Thomas Lincoln
Házastársa
Mary Todd Lincoln
Gyermekei
Edward Baker Lincoln
Tad Lincoln
Robert Todd Lincoln
William Wallace Lincoln
Foglalkozás
ügyvéd
Halál oka
merénylet
Vallás
felekezeten kívüli
Abraham Lincoln aláírása
Wikimédia Commons
tartalmaz
Abraham Lincoln
témájú médiaállományokat.
Abraham Lincoln
(Hodgenville mellett,
Kentucky
1809
február 12.
Washington
1865
április 15.
) 1861-től 1865-ig az
Amerikai Egyesült Államok
16. elnöke, az első
republikánus
elnök.
1860-as megválasztása
előtt ügyvédként,
Illinois
állami tisztviselőként, kongresszusi képviselőként dolgozott, valamint kétszer jelöltette magát sikertelenül szenátornak. A rabszolgaság korlátozásáért agitáló kiváló szónokként
1860-ban elnyerte a
Republikánus Párt
elnökjelöltségét és még abban az évben megválasztották elnöknek. Programja ismeretében sikertelen kompromisszumkeresési folyamat után hét déli állam kilépett az Unióból. Lincoln ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, pedig minden kivált állam legitim képviselők szavazása útján döntött a kiválásról, melyet több államban népszavazással is megerősítettek. A lázadónak nyilvánított délieket katonai erővel akarta leverni, s ezzel további négy állam kiválását okozta. Az
Amerikai Konföderációs Államok
milíciája erővel eltávolította területéről a távozást makacsul megtagadó unionista katonaságot, ezzel kirobbant az
amerikai polgárháború
Lincoln sok területen tartotta kézben a háború vezetését. Az Amerikai Egyesült Államok főparancsnokaként sorra jelölte ki a hadműveleteket irányító tábornokokat, míg rá nem talált a sikereket biztosítani képes vezetőkre, mint például
Ulysses S. Grant
. A Republikánus Párt belügyeit jól kezelte, pártja hangadóit bevonta háborús kabinetjébe és kompromisszumos együttműködésre késztette őket. Lincoln sikeresen oldotta meg a
Trent-incidens
néven elhíresült diplomáciai nézeteltérést
Anglia
és az
Egyesült Államok
között 1861-ben. Vezetése alatt a háború kezdetén az Unió irányítása alá kerültek a rabszolgatartó határállamok.
Elnöksége idejére esett a 13. alkotmánykiegészítés és az
1863
-as
emancipációs kiáltvány
. A Republikánus Párt radikális szárnya kritizálta óvakodását a rabszolgaság betiltásától. A kritikákon retorikai tehetségét csillogtató beszédeivel sikerült túllendülnie.
1863
-as
gettysburgi beszéde
a legismertebb amerikai szónoklat lett.
Az
1864
-es elnökválasztáson ismét neki szavaztak bizalmat. A polgárháborúban Északot győzelemre vezette és törvényileg eltörölte a
rabszolgaságot
. Hat nappal azután, hogy a déliek katonai főparancsnoka,
Robert E. Lee
letette a fegyvert, Lincolnnal egy merénylő golyója végzett. Ez volt az első eset, hogy amerikai elnök merénylet áldozatává vált.
A történészek és az állampolgárok az
Amerikai Egyesült Államok
három legjelentősebb elnöke közé sorolják.
Élete
szerkesztés
Származása, gyerekkora és iskoláztatása
szerkesztés
Thomas Lincoln
, Abraham Lincoln apja, akitől Abraham elhidegült
Sarah Bush Lincoln
, Abraham Lincoln mostohaanyja, akit viszont nagyon szeretett
A Favágó – J. L. G. Ferris 1909-es festménye. Lincolnt gyakran emlegették ezen a néven ifjúkori foglalkozása után
Samuel Lincoln a
17. században
vándorolt ki
Angliából
Amerikába, a
Boston
melletti,
massachusettsi
Hinghambe
. Abraham nagyapja, Abraham Lincoln Virginiából Kentuckyba költözött,
Jefferson megyébe
20 mérföldre
Louisville-től
. Portyázó indiánok ölték meg 1786-ban, árván maradt gyermekei szeme láttára.
Az 1778. január 6-án született
Thomas Lincoln
nevű fiának így nehéz gyermekkora volt. Vándorló napszámosként nőtt fel, minden kétkezi munkát elvállalva, ami csak adódott, és összes írástudománya a neve volt. Az egykor a civilizáció peremének számító
Kentucky
fokozatosan fehér bevándorlókkal települt be, míg Thomas Lincoln világa a
vadnyugat
volt. Számos foglalkozást űzött, de elsősorban képzett
ács
volt. Emellett ellátta a közösségnek teendő polgári kötelességeket: esküdt volt bírósági perekben, rabszolgákat ellenőrző őrjáratokban vett részt és fogvatartottakat őrzött.
Thomas feleségül vette a mai
nyugat-virginiai
Mineral megyében
(akkor
Hampshire megye
) született Nancyt, Lucy Hanks lányát. A szegény családból származó Nancy írástudatlan volt. A család tisztes módon megélt, nélkülöznie nem kellett. Két 240 hektáros földre szereztek jogot, több házuk a városban, lovaik és egyéb állataik voltak. Számos farmot vettek és adtak el, beleértve a Sinking Springs farmot is (Hardin megye, ma
LaRue megye
része), ahol Abraham Lincoln 1809. február 12-én megszületett egy egyszobás faházban. Abrahamet apai nagyapjáról nevezték el, és nem kapott második keresztnevet. A család a
baptista
istentiszteletet látogatta, melyben az egyháztagok emelkedett erkölcsi megfontolások jegyében ellenezték az alkoholfogyasztást, a rabszolgatartást és a táncot is. Lincoln hivatalosan nem volt tagja semmilyen felekezetnek,
istentiszteletre azonban rendszeresen járt.
Kentuckyban ekkoriban mindennaposak voltak a birtokdisputák, mivel a birtoknyilvántartás zűrzavaros volt. A család 1816-ban bírósági végzés alapján a tulajdonjogi bejegyzések körüli tisztázatlanság miatt elvesztette jogát a farmjaira.
Indiana
államba, Perry megyébe (ma
Spencer megye
) költöztek, hogy tiszta lappal újrakezdjék. Lincoln későbbi magyarázata szerint részben amiatt vándoroltak tovább, mert Kentuckyval ellentétben Indiana nem
rabszolgatartó
állam volt,
de főleg a bejegyzési perek miatt.
10
1818-ban Nancy Lincoln
fehérvirágú kenderbojt
által mérgezett tejet ivott és 34 éves korában meghalt. Ideiglenesen Sarah, Abraham mindössze két évvel idősebb nővére vette át a háztartás vezetését.
11
Apjuk 1819-ben újraházasodott,
Sarah Bush Johnstont
, egy háromgyermekes özvegyet vett el. A kis Abraham nagyon megszerette mostoháját, anyjának, mi több "az én angyali anyukám"-nak szólította.
12
13
Túlságosan egyszerű, műveletlen, és hozzá
puritán
ridegséggel viszonyuló apjától azonban fokozatosan elidegenedett természetük különbözősége folytán.
Abraham fiatalkorában nem szerette az akkoriban vadnyugatnak számító vidék kemény fizikai munkát igénylő életét. Családjában és rokonságában többek lustának tartották,
14
15
mert olvasási szenvedélyét naplopásként értékelték. Tizenéves korára megváltozott, ekkoriban már becsülettel ellátta az ilyen korú fiúk ház körüli teendőit. Elutasította a vadászatot és a halászatot, mert nem tartotta helyénvalónak az állatok megölését, még élelem céljából sem. A pionírvidékek legfontosabb munkája az erdőirtás volt, így markos és képzett fejszeforgatóvá vált. Huszonegy éves koráig minden jövedelmét az akkori szokásnak megfelelően apjának adta, később pedig alkalmanként pénzt adott neki kölcsön.
16
Lincoln hivatalosan mindössze 18 hónapig járt iskolába, azonban később autodidakta módon képezte magát, és sokat olvasott.
17
18
Magas termetű, erős és vakmerő legénnyé serdült, felnőttkorában 192
cm magas lett. Nem félt elfogadni a Clary's Grove-i fiúkként ismert bajkeverők vezérének kihívását, hogy megverekedjenek.
19
1830-ban, amikor az
Ohio
mentén ismét a tejmérgezés kiújulásától tartottak, a család az
illinois
-i
Macon megyébe
telepedett át. A következő évben, mikor
Coles megyébe
költöztek tovább, Abraham megelégelte a határvidéki, vadnyugati életformát. A 22 éves, ambiciózus ifjú kenuval leutazott a
Sangamon
folyón
New Salem
faluig, és önálló életet kezdett.
20
21
Még abban az évben egy helybeli üzletember, Denton Offutt felbérelte, hogy féltestvérével és egy unokatestvérével tutajon szállítson árut a Sangamon folyón, az
Illinois folyón
és a
Mississippin
New Salemből
New Orleansba
. Itt látott először rabszolgapiacot, ami mély ellenszenvvel töltötte el.
22
Házassága és gyermekei
szerkesztés
Mary Todd Lincoln, Abraham Lincoln felesége
1833-ban vagy 1834-ben Lincoln megismerkedett a Kentuckyban lakó Mary Owensszel, barátja,
Elizabeth Abell
húgával, amikor Mary testvéréhez érkezett látogatóba. A két fiatalnak megakadt a szeme egymáson, de több nem történt és Mary visszatért gazdag apja farmjára. Abraham ezután viszont megismerte
Ann Rutledge
-et, első nagy szerelmét.
23
New Salembe költözése után találkoztak először, és 1835-re kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Eljegyzésre nem került sor, mert Ann Rutledge ugyanazon év augusztus 25-én, rendkívül fiatalon elhunyt, valószínűleg lázas megbetegedésben.
24
Abrahamet maga alá temette a gyász.
25
1836-ban, búskomorságot lassan maga mögött hagyó Lincolnnak Elizabeth Abell felajánlotta, hogy magával hozza húgát New Salembe, ahol Abraham udvarolhat neki és eljegyezheti. Lincoln beleegyezett.
Mary Owens
1836 novemberében érkezett meg és Lincoln röviden udvarolt neki.
26
Mindkettőjüknek kétségei voltak egymással kapcsolatban. Lincoln nem tudta elképzelni, hogy a megszokott színvonalú megélhetést tudja biztosítani a lánynak és Mary kevésbé testesként élt emlékezetében. Marynek Abraham visszahúzódó társasági viselkedése nem tetszett és több alkalommal udvariatlannak találta vele szemben. Lincoln röviddel később, áprilisban üzleti útra indult
Springfieldbe
, hogy ügyvédi praxisát elkezdje. 1837. augusztus 16-án a magányosságtól és alkatából kifolyóan is levert Lincoln levelet írt Marynek, miszerint nem hibáztatná őt, ha lezárná a kapcsolatukat. Mary sosem válaszolt neki, ezzel a viszony megszakadt.
27
1840-ben Lincoln eljegyezte egy módos
lexingtoni
rabszolgatartó család lányát,
Mary Toddot
28
1839 decemberében találkoztak Springfieldben,
29
az eljegyzés 1840
karácsonya
körül történt,
30
az esküvő 1841. január 1-jére volt kitűzve, azonban Lincoln felbontotta az eljegyzést és szakított. Ennek oka részben Mary nehéz természete volt, részben pedig az, hogy Abraham beleszeretett a 16 éves
Matilda Edwardsba
31
Hamar kiderült azonban, hogy érzelmeit a lány nem viszonozza, s ez megint mélyen leverte. Barátja,
Joshua Fry Speed
közvetítésével egy partin ismét találkozott Maryvel. Abraham lassanként kezdte úgy gondolni, hogy akármilyen nehezen elviselhető, Mary az egyetlen nő, aki szereti őt. Újra összemelegedtek és 1842.
november 4-én
összeházasodtak Springfieldben, Mary férjnél levő nővérének házában.
32
1844-ben a pár vett egy házat Springfieldben, közel Lincoln ügyvédi irodájához. Mary látta el a ház körüli teendőket, amit otthon, apja házában rabszolgák végeztek el helyette. Takarékosan osztotta be a szűkös kosztpénzt, amit Abraham ügyvédi irodája kitermelt.
33
Négy fiuk született.
Korai politikai karrierje és katonai szolgálata
szerkesztés
Lincoln százados a háború során egy bennszülöttet véd saját embereitől, Francis F. Browne illusztrációja 1886-ból
Henry Clay whig politikusról készült dagerrotípia – Clay Lincoln politikai mintaképe volt
Lincoln 1831 júliusában tért vissza New Salembe. Alkalmi munkákat vállalt,
34
míg Denton Offutt szeptemberben nyíló vegyesboltjában eladóként alkalmazta. 1832 tavaszán Offutt boltja csődbe ment, így Lincoln foglalkozás nélkül maradt. Az 1830-as évek elejétől kezdve a
Whig Párt
politikai elveit tette magáévá. 1832 márciusában bejelentette indulását az illinois-i állami törvényhozói választáson. Természetes előadókészségével le tudta bilincselni nagy hallgatósága figyelmét. Politikája a Sangamon folyó hajózhatóságának javítására irányult,
35
amely segítette volna New Salem helyzetét. Azonban egyelőre nem volt elég képzett és nem voltak befolyásos barátai, támogatói. Az augusztus 6-i voksoláson nyolcadikként végzett a tizenhárom jelölt között, s mivel csak az első négyet választották meg, nem került be a képviselőházba.
36
New Salemben viszont a 300 voksból 277-et megszerzett.
37
Ezalatt munkája nem lévén 1832. április 21-én önkéntesnek jelentkezett az Illinois Állami Milíciába, mely a
Black Hawk indián felkelés
ellen küzdött. Lincoln nem vett részt ütközetben ezalatt, de temetett megskalpolt halottakat ütközetet követően. A katonai eskü letétele után az önkéntesek kapitányukká választották, ami növelte Lincoln önbizalmát a megmérettetésekkel kapcsolatban.
38
Katonai szolgálata alatt Lincoln nem látott harcot, és tiszti képzettsége sem volt. Karrierje későbbi részében gyakran csinált viccet belőle, hogy amikor vonalba fejlődött katonáival egy kerítéshez ért és annak ajtaján át kellett volna menniük, nem jutott eszébe a megfelelő parancs, amire oszlopba fejlődtek volna. Lincoln ehelyett oszoljt vezényelt és az alakzat újrafelvételét a kerítés túloldalán.
39
1832. július 10-én elbocsátották a szolgálatból, mert az önkéntesek egy része fölöslegessé vált. 1850-ben szolgálataiért 40 hold földet kapott
Iowa
államban, amint ez az indián háborúk után szokásban volt.
40
Lincoln a háborúból jó vezető és derék ember hírében állva tért vissza.
Visszatérve New Salembe William F. Berry katonatársával felesben megvásárolta a település három vegyesboltjának egyikét.
41
A városra azonban rossz idők jártak, a kereskedelmi forgalom esett, így a bolt nem hozta a remélt hasznot, így be kellett zárni.
42
Ezt követően távozni kívánt a városból, de maradásra buzdító jóakarói közbenjárására 1833 májusában elnyerte a postamesterséget. Három évig viselte hivatalát, aminek jövedelme nagyon szerény volt. Szintén barátai segítségével szerzett földmérősegédi állásból egészítette ki keresetét.
43
geodézia
szakmai fogásait és a
trigonometriát
két kölcsönkapott könyvből sajátította el. Ha csak tehette, olvasott; olykor mérföldeket gyalogolt, hogy kölcsönkérjen egy könyvet.
Részben a törvényhozói jövedelem reménye miatt úgy döntött, hogy másodszor is megméreti magát a választáson. Ekkoriban már a Whig párt bejegyzett tagja volt, de sok demokrata érzelmű választó is támogatta más whig párti jelöltekkel szemben.
44
1834-ben házról házra, szavazótól szavazóig menő második választási kampánya sikeres volt. Bejutott Illinois állami törvényhozásba és négy cikluson át Sangamon megye képviselője lett. Anyagi nehézségeire jellemző, hogy veszteséges boltja miatt 1835-ben a végrehajtás alá került lova, nyerge és földmérő eszközei. Kitartó önművelésének eredményeképpen 1836-ban ügyvédkedni kezdett
45
felesége unokatestvérének praxisában,
46
majd 1837-ben másodmagával önálló ügyvédi irodát nyitott
Springfieldben
, először
Stephen T. Logannel
, majd
William Herndonnal
társulva.
47
Fokozatosan Közép-Illinois egyik legismertebb whig politikusa, s alapos jogi tanulmányok híján is egyik legsikeresebb ügyvédje lett.
1834-ben visszautasította, hogy aláírjon egy petíciót, mely a színes bőrűek bíróság előtti tanúskodásának lehetővé tételét szorgalmazta. Az 1835-36-os ülésszakon igennel szavazott a választójog minden felnőtt fehér férfira való kiterjesztésére, akár van földbirtokuk, akár nincs.
Az Egyesült Államok Kongresszusának
képviselőjeként (1847-49) támadta a
Mexikó
elleni háborút kirobbantó
James Knox Polk
elnököt a sorozás bevezetése miatt és követelte, hogy Polk pontosan mutassa meg, hol törtek be mexikói katonák az Egyesült Államok területére és öldököltek. A követelés teljesen visszhang nélkül maradt, mert (az erőviszonyokat remekül megérező Lincolnra egyáltalán nem jellemző módon) teljesen figyelmen kívül hagyta a háborút támogató közhangulatot.
48
Vitriolos kirohanását a sajtó gúnynevek ráaggatásával honorálta, s Lincoln elszigetelődött véleményével. A polgárháború idején megbánta az elnök háborúkezdési hatalmával kapcsolatban ekkor tett kijelentéseit.
49
1848-ban viszont már a mexikói háború hősét,
Zachary Taylor
tábornokot támogatta, hogy a whigek elnökjelöltje legyen az esélytelennek tartott
Henry Clayjel
szemben. Taylor győzelme után nem sikerült megszereznie az Általános Földhivatal felügyelőségét. Felajánlottak neki kárpótlásul Oregon Territórium kormányzóságát, amit viszont nem fogadott el. Helyette visszatért jogászi karrierje építéséhez.
50
Viszonya a rabszolgasághoz, átlépés a Republikánus Pártba
szerkesztés
Lincoln kongresszusi képviselő, Nicholas Shepherd 1846-os felvétele
Az 1840-es évekre a rabszolgaság kérdése egyre megosztóbbá vált és egyre megoldást sürgetőbbé. A korábbi megegyezést jelentő Missouri-kompromisszumot 1854-ben a
Kansas–Nebraska-törvény
beterjesztésével próbálták módosítani. Ennek vitája során Lincoln szembeszállt a törvénytervezetet benyújtó és védelmező
Stephen A. Douglas
illinois-i szenátorral.
51
Douglas számára az önkormányzás elve volt az elsődleges. Úgy vélte, hogy ha a szabad amerikaiak rabszolgatartó államot kívánnak létrehozni, ebben senki sem akadályozhatja meg őket, ugyanúgy, ahogy a rabszolgatartás saját államukon belüli megtiltását sem vitathatja el tőlük semmiféle föléjük rendelt szövetségi kormány, mivel az nem lehet illetékesebb, mint saját akaratuk. Lincoln számára a rabszolgatartás nyugati irányú elterjedésének és a néger populáció nyugatra vándorlásának megakadályozása volt az elsődleges szempont.
52
Lincoln a tervezetben ennek veszélyét látta,
53
Dred Scott-per
kimenetelében pedig a rabszolgatartás Illinois-ba, tágabb értelemben az egész Északra való kiterjedésének rémét vélte felfedezni.
54
Lincoln a rabszolgaság új területekre való beengedését a szabad farmerek gazdasági fejlődési akadályának tekintette. Emellett a rabszolgaságot erkölcstelennek tartotta, s elvi alapon ellenezte:
"Politikai álszentekké nyilvánítottuk magunkat a világ előtt, amikor kiterjesztjük az emberi rabszolgaságot, s ugyanakkor az emberi barátság egyetlen barátainak tartjuk magunkat!"
Azt azonban elismerte, hogy azonnali megoldást nem tud ajánlani, s emiatt a felszabadítást nem támogatta, szemben a politikai feszültséget szító
abolicionistákkal
. Felesége 1858-ban azt írta róla egy levélben: "Noha L. úr
Frémont
embere, avagy az volt, nem szabad amannak a pártnak tagjai közé számítani, az abolicionisták közé. Elveiben távol áll tőlük – mindössze annyit akar, hogy a rabszolgaság ne terjesztessék ki, maradjék ott, ahol van."
55
Kansas–Nebraska-törvény
vitájában a Whig Párt két, egymással keményen vitázó részre oszlott, mely szétzilálta a pártot. Mind a támogatók, mind az ellenzők tömegesen léptek ki a pártból. Lincoln 1854 végén whig pártiként mérette meg magát az Egyesült Államok illinois-i szenátori székéért folyó versengésben. Ekkoriban a szenátorokat az illinois-i állami törvényhozás képviselői választották meg.
56
Az első körben Lincoln még vezetett, de voksai csökkenésével híveit
Lyman Trumbull
támogatására szólította fel, aki végül megszerezte a győzelmet.
57
Később párttagságát felfüggesztve jogászi karrierjére koncentrált. 1854-ben zászlót bontott azonban a rabszolgaság nyugati elterjedését korlátozni akaró Republikánus Párt, s ennek illinois-i szervezetét Lincoln segítségével alapították meg 1856. május 28-án.
53
Az 1856. június 17-én kezdődő Republikánus Konvención Lincoln második lett az alelnökségért folytatott versengésben.
58
Az 1856 novemberi elnökválasztáson a John C. Frémont-t indító párt az ország második erejévé vált a Demokrata Párt mögött.
A Douglas–Lincoln vita
szerkesztés
Abraham Lincoln 1858-ban
Lincoln 1858-ban republikánus színekben harcba szállt Douglas ellenében az illinois-i szenátori székért. A kampány során hét helyen közös fellépésen hirdették politikai nézeteiket. A gondosan megszervezett vita óriási érdeklődést vonzott, s fellépéseik egyikén fogalmazta meg Lincoln a megosztott Képviselőházról és országról szóló, sokat idézett mondatait:
„Az önmagával meghasonlott Ház nem állhat fenn. Úgy hiszem, ez a kormányzat nem maradhat tartósan félig rabszolgatartó és félig szabad. Nem azt akarom, hogy az Unió felbomoljon és nem azt akarom, hogy a ház összedőljön, de azt gondolom, meghasonlottsága meg fog szűnni. Vagy ilyen lesz egészen, vagy olyan.
53
E radikális gondolatokat ma sokan prófétai igazságnak tekintik, akkoriban azonban túlzásnak és az ország egységének felborítására tett aktusnak tekintették.
59
Lincoln és a Republikánus Párt azzal óhajtotta megerősíteni támogatottságát, hogy szántszándékkal felhevítette a közbeszédet a rabszolgatartás kérdésében és a kansasi lövöldözések botrányán lovagolt. Lincoln barátai azt tanácsolták, hogy a megosztott ország témáját ne feszegesse a kampány során.
60
Az események kimenetele igazolta félelmeiket: a választók többsége Kansas minden botránya és a rabszolgaság minden gyötrelme ellenére is Douglasre szavazott.
Douglas hasonló látnoki szavakkal válaszolt:
„Azt mondom, a Mr. Lincoln és pártja által prédikált új doktrína szét fogja bomlasztani az Uniót, amennyiben sikerre vitetik. Minden északi államot megpróbálnak egy tömbben a Dél ellen uszítani, szabad és rabszolgatartó államok országrészeinek háborúját felidézve annak érdekében, hogy egyik, vagy másik a földre kerüljék.
61
A vita évfordulójára kiadott bélyeg
Lincoln úgy vélte, hogy a függetlenségi nyilatkozatban megfogalmazott jogok "az élethez, a szabadsághoz és a boldogulásra való törekvéshez" nem idegeníthetők el a színes bőrűektől azon az alapon, hogy a függetlenségi nyilatkozatban expressis verbis nem esett szó színes bőrűekről. Szerinte ennek hiánya éppen azt erősíti, hogy nincsenek kivételek, mert amennyiben bőrszín alapján kivételt tesznek a "minden ember" megfogalmazás alól, akkor legközelebb másfajta szempont alapján is kivételt tehetnek alóla.
62
Douglas ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Alapító Atyák tudatában voltak, hogy a fehér faj elért a kulturális fejlettség azon fokára, ahol az emberi jogok szabadságát élvezni képesek, míg a feketékről ezt nem tudták elmondani, ezért a megkülönböztetést hallgatólagosan beleértették a szavak közé, mivel „ezt a kormányzatot atyáink a fehérekre alapozták ... fehér emberek által hozták létre a fehér emberek és leszármazottaik számára az örökkévalóság végéig.”
63
Lincoln tagadta a kulturális különbség tanát, mert biológiai eltérést látott. Egyben az abolíció támogatásának vádja ellen védekezve kijelentette:
„Nem pártolom és soha nem is pártoltam, hogy a fehér és fekete faj között bármilyen módon szociális, vagy politikai egyenlőséget teremtsünk; nem pártolom és soha nem pártoltam, hogy négereket szavazni, vagy esküdtnek lenni engedjünk, sem, hogy hivatalképessé tegyük őket, sem, hogy fehérekkel való házasodásukat engedélyezzük; és ehhez hozzátéve azt állítom, hogy fizikai különbség van a fehér és a fekete faj között, mely hitem szerint mindörökre meg fogja akadályozni a két faj szociális és politikai egyenlőségen alapuló együttélését. És ennek okán, mivel továbbra is egyazon helyen élnek, mindig is lesz egy fölé- és egy alárendelt, s én, mint minden ember a fehérek fölérendeltségét óhajtom. Ez alkalomból kijelentem, hogy a fehérek magasabbrendűségéből még nem látom következőnek, hogy a négerektől minden megtagadtassék. Nem azért mondom ezt, mert nem akarván, hogy egy néger nő rabszolga legyen, mindjárt feleségül is akarnám egyben. Hanem mert vélem, hogy őt egyszerűen békében élni hagyhatom.
53
Mint az idézetek demonstrálják Lincoln rendkívüli tehetségű ügyvédként, szónokként kiválóan értett hallgatósága szimpátiájának megnyeréséhez. Tömeggyűléseken, politikai korteskedés közben kifejtett gondolatai igen nagy mértékben különböznek egymástól, attól függően, hogy hallgatóságát, befolyásolni kívánt befogadóközegét milyen beállítottságúnak ítélte meg. Így nem biztos, hogy például a Douglas-Lincoln vita során kifejtett tanait lelke mélyéből vallotta volna; sokkal inkább sejthető mögötte a szavazatszerzés, tágabb értelemben a reálpolitikai megvalósíthatóság, keresztülvihetőség keresése, motivációja.
Bár a szenátusi választáson vereséget szenvedett Douglasszel szemben, hét nyilvános vitájuk országszerte nagy figyelmet keltett. Lincoln neve széleskörűen ismertté vált. Több meghívást kapott, mint amelyen részt venni képes volt, pártja vezetése pedig New Yorkba hívta előadásokat tartani. Lincoln olyan intellektuális kiválóságot tanúsított, amely fokozatosan pártja vezetőjévé emelte, és nagyban hozzájárult, hogy 1860-ban elnyerje a Republikánus Párt jelölését az elnöki megmérettetésre.
64
1860-as választási kampánya és megválasztása
szerkesztés
1860-as arckép
Seward
1860-ban Illinois republikánusainak kezdeményezése alapján az
országos elnökjelölő konvenció
(en)
megválasztotta a párt elnökjelöltjének. Ezt taktikus, semelyik frakciót magára nem haragító mérsékelt nyilatkozatainak, whigekre jellemző gazdaság- és vámpolitikájának
65
és ellenfelei hibáinak köszönhette. A jelölésen többek közt
William H. Sewardot
, későbbi külügyminiszterét is legyőzte. Sewardot a legnagyobb esélyesként emlegették,
66
de 1850-től a szenátusban a rabszolgaság ellen harcoló
67
és a radikálisokhoz közel álló abolicionistának tartották. Lincoln támadható nézetei ugyanakkor nem kerültek nyilvánosságra, mivel 1854-től nem viselt politikai hivatalt.
68
A konvención felmerült, hogy ha a párt sikerrel akar fellépni a határállamokban, akkor egy ennél mérsékeltebb jelölt mögé kell sorakoznia. Mikor Seward ezt észrevéve változtatni akart megítélésén és a mérsékeltekhez közeledett, elidegenítette radikális támogatóit.
Ugyanakkor a párt ügyes tematizálással és szenvedélyeket felfokozó üzeneteivel kiszorította politikai versenytársait potenciális választói kegyeiből és egy olyan politikai törésvonalat tett meg fő kérdéssé, melynek nyomán lehetségessé vált számára az elektori többség megnyerése. Az 1860-as kampány úgy folyt le, hogy erősen sejthető volt a végkimenetel is.
69
A rabszolgaság kérdésén megoszló és felbomló Whig, majd az annak helyébe lépni próbáló és ugyanúgy járó American/Know Nothing pártok kidőlésével a Republikánus Párt egymaga dominálta egész Északot. Az úgynevezett szabad (tehát rabszolgaságot tiltó) államok egységbe tömörült elektori ereje ellen a választási matematika nem tudott valószínűséggel működő ellenszert ajánlani.
69
A biztos vereség elkerülésére tett kétségbeesett lépések okozták a legnagyobb ellenfél, a Demokraták többes jelölését.
Douglas
Breckinridge
A Demokrata Párt küldöttei 1860 áprilisában Charlestonban találkoztak. Az Északról jött küldöttek azt boncolgatták, hogy a Dred Scott-perben való legfelsőbb bírósági döntéshez való ragaszkodás és hasonló szellemű megnyilvánulások olyan népszerűtlenek, hogy egy fia szavazatot sem fognak tudni szerezni a pártnak – következésképpen ha a győzelem reményét meg akarják őrizni, akkor Stephen A. Douglas mögé kell sorakozniuk, akinek ismert
Freeport-doktrínája
elfogadható volt Északon. A doktrína ignorálta a Dred Scott-döntést, és nem forszírozott állásfoglalást a rabszolgaság kérdésében, hanem az államokra bízta. Csakhogy Douglast a Mély-Dél államaiban árulónak tartották, mivel ő volt az, aki fellázította az északi demokratákat Kansas (az új
Lecompton-alkotmány
értelmében) rabszolgatartó tagállamként való felvétele ellen.
* 1
A konvenció nem tudott megegyezni a rabszolgaság további kiterjesztésének kérdésében, vagyis ugyanaz történt vele, mint a whigekkel és az American Nativist/Know Nothing párttal: egymással csatározó felekre szakadt. A kiterjesztést pártoló és a Dred Scott-döntést védő Mély-Dél kivonult a charlestoni gyűlésről és
John C. Breckinridge
, a mérsékelt, majdnem whignek számító szenátor jelölése mögé sorakozott.
70
Képviselői közül többen számot vetettek vele, hogy ezzel a republikánusok kezére játszanak és azok győzelme esetén csak a szecesszió marad számukra, amit nyíltan hangoztattak korábban is.
71
A maradók végül a rabszolgaság kérdésében tartózkodó, a népszuverenitás és az Unió fenntartásának elvére helyezkedő Stephen A. Douglast választották jelöltjüknek, aki megpróbálta besöpörni az Unió egységét a republikánusok radikalizmusától féltő északiak szavazatait.
Az 1860-as elnökválasztás eredménye
Bell
Emellett a frissen megalakított Alkotmányos Uniópárt is beleszólt a küzdelembe, amelynek John Bell lett a jelöltje. Ezt a pártot
John J. Crittenden
hozta létre 1859-ben és megpróbálta a Whig és American/Know Nothing pártok választótáborát megcélozni. Szavazóik azok közül kerültek ki, akik elhallgatással le akarták venni a rabszolgaság kérdését a napirendről, mert az Unió létét érezték fenyegetve a kérdés további élezése által. A választáson Északon egyáltalán nem kaptak szavazatokat, viszont az ország középső sávjában erősnek bizonyulva elnyerték három déli határállam, Tennessee, Kentucky és Virginia elektori szavazatait.
A választáson a szavazók 81,2%-a adta le voksát.
72
Ez a USA-ban mért második legmagasabb részvételi arány volt, és jól jellemezte a rendkívül felfokozott hangulatot. Lincoln a voksok 40%-át kapta meg, amivel 180 elektori voksot szerzett, míg ellenfeleinek összesen 123 jutott. A többes Demokrata jelölés kényelmes győzelmet biztosított számára. Ellenfelei azonban még visszalépésekkel sem tudták volna legyőzni az elektorokért folytatott vetélkedésben,
73
amint az előre sejthető volt.
A választás jelentősége és a beiktatás
szerkesztés
Lincoln beiktatása a
Capitoliumon
Lincoln Washingtonba érkezve gyorsan megszervezte lefényképezését, hogy a polgárok tudatában rögzüljön kinézete. Ez az első, újonnan növesztett, divatos szakállával ábrázoló kép, melyet széleskörűen publikáltak
A Republikánus Párt még a kampányolással sem fáradt Délen; a republikánusok a jelölt nevére szóló egyedi, jól azonosítható szavazólapok nyomtatásával sem kísérleteztek. Az ilyen szavazólapokat ugyanis a szavazóknak haza kellett vinni, kitölteni, majd elvinni a gyűjtőhelyekre és nyilvánosan bedobni. A republikánusok tartottak tőle, hogy ilyen körülmények között nem akadt volna egyetlen ember sem, aki rájuk szavaz, félve az elítéléstől, netán az erőszaktól. Emiatt a Republikánus Párt nem volt országos szervezet, hiszen semmi köze Délhez, teljes egészében Észak regionális pártja. Bell és Douglas mindketten azzal kampányoltak, hogy a rájuk adott szavazatok megmentik az Unió egységét, míg a Lincolnra adott szavazatok szét fogják azt szakítani. Ezt a vélekedést a republikánusok inkább kampányfogásnak tekintették és ignorálták azokat a katonatiszti véleményeket is, melyek Lincoln hadi készülődésével ijesztgettek.
Winfield Scott
vezérkari főnök, aki ellenben komolyan vette azt, azt ajánlotta Lincolnnak, hogy beiktatása előtt vegye át a katonai főparancsnokságot.
Andrew Jackson óta minden elnök a népi voksok kisebbségével lett megválasztva, azonban egy sem győzött úgy, hogy a rabszolgatartó államokban nem kapott elektori szavazatokat. A 15 rabszolgatartó állam 996 megyéjéből mindössze kettőben győzött Lincoln,
74
Missouriban. A kizárólagosan északi államok erejére támaszkodó republikánus győzelem nagyon súlyos politikai fenyegetést hordozott magában a Délre nézve. Ez azt jelentette, hogy miután Észak korábban már elnyerte a Szenátus és a Képviselőház irányítását, a Délnek számaránya miatt többet nincs esélye beleszólni az elnökválasztásba se. Ennek egyenes következménye volt a kisebbségbe szorult Déli államok kilépése az Unióból.
75
Lincoln 1861. március 4-i beiktatási beszéde jól példázza, miként szerette volna a szecesszió
76
felidézésének vádját elhárítani és délieket a rabszolgasággal kapcsolatban megnyugtatni:
„Olybá tűnik, hogy a déli államok népei között az a felfogás alakult ki, miszerint a republikánus Adminisztráció hivatalba lépése békéjüket, személyi és vagyoni biztonságukat fenyegeti. Nincs észszerű ok ilyesmit elhinni. Éppen annak ellenkezőjét bizonyítja számtalan példa, melyeket mindig is nyíltan tártunk az érdeklődés elé. Megtalálhatók majdnem minden nyomtatásban megjelent beszédében annak, aki most hozzátok szól. Mindössze egyet had idézzek ezen beszédek közül, melyben leszögeztem: "Sem közvetve, sem közvetlenül nem áll szándékomban a rabszolgaság intézményébe avatkozni azokban az államokban, ahol az már létezik. Azt gondolom, ehhez nincsen törvény adta jogom és nem is vágyom rá megcselekedni."
77
A szóvirágokkal ékesített beszéd kitért az Unió fenntartására is:
„Elégedetlen honfitársaim, nem tőlem, hanem tőletek függ a polgárháború kérdése... Nem ellenségek, hanem barátok vagyunk. Nem szabad ellenségekké válnunk... Az emlékezet misztikus húrjai, amelyek ott feszülnek a csataterektől és a hazafiak sírjától az élő szívekig, a családi tűzhelyekig érve, behálózva ezt a tágas országot, újult erővel fogják zengeni az Unió kórusát, ha - és én bizton hiszem ezt - a természetünkben lakozó jobb angyalok ismét megérintik azokat!”
Az eredeti Alkotmány másolata
Ugyanebben a beszédében leszögezte továbbá, hogy értelmezésében az Alkotmány kötelező erejű és felmondhatatlan szerződés, jogi aktus és mindenféle kiválás az Amerikai Egyesült Államokból jogilag semmis, mivel a "szerződés" felmondásához a többi fél (a többi államok) összessége nem adta beleegyezését. Ezt az értelmezést azóta az Egyesült Államok újradefiniálásaként szokás említeni, mivel drasztikusan elveti az ország alapításakor általánosan elfogadott elvet, mely szerint az egyesülést elhatározó államok alakították meg a szövetségi államot (a föderációt) és ezért a szövetségi kormány csak azon jogköröket gyakorolhatja, melyeket explicite rátestáltak, s továbbá ezeket a jogokat nyilvánvalóan vissza is vehetik tőle. Ettől fogva kezdik az Egyesült Államokat igeragozás terén egyes számban említeni (van és nem pedig vannak).
78
Ezzel kapcsolatban Harry Jaffa, Herman Belz, John Diggins, Vernon Burton és Eric Foner történészek kiemelik Lincoln köztársasági értékfelfogáson végzett változtatásait. Az 1850-es években a politikai közbeszéd az Alkotmány témájában folyt. Lincoln mivel politikai céljai túlmutattak rajta és későbbi lépéseivel az Alkotmányt nyilvánvalóan sutba dobta, kénytelen volt egy másik fajta legitimációt keresni, melyet a függetlenségi nyilatkozatban lelt meg. A függetlenségi nyilatkozatot az amerikai politika morális bázisává léptette elő azzal, hogy "a köztársasági elkötelezettség horgonyának" nevezte.
79
A függetlenségi nyilatkozat ugyanis a szabadságot és az egyenlőséget nagy erkölcsi magaslatról hangsúlyozta. Ezzel szemben az Alkotmányba megírásakor már be kellett építeni az USA születése pillanatában bevett gyakorlatként létező rabszolgatartást. Lincoln és a Republikánus Párt választási és később katonai győzelme ezt az új, a törvényiességet elvető, de erkölcsi megalapozottságot mutató felfogást tette uralkodóvá, amivel hozzájárult az Amerikai Egyesült Államok képének megváltoztatásához.
80
Első elnöki terminusa: a szecesszió
szerkesztés
A polgárháború során elsőként kibocsátott papírpénz, az ún. Zöldhasú
Lincoln elnökségének teljes első terminusa a polgárháború kérdésének megoldásával telt. Mire az új elnök egy
Baltimore
-ban tervezett merénylet miatt szinte titokban megérkezett a fővárosba, hét állam már kilépett az Unióból, s hamarosan megalapította az
Amerikai Konföderációs Államokat
. Lincoln januárban nem támogatta a Crittenden szenátor nevéhez fűződő
Crittenden-kompromisszum
tervét, amellyel
Missouri
déli határától délre szövetségi védelmet ígértek volna a rabszolgaságnak. Ezt, mivel nyugati irányba nyitva hagyta volna a rabszolgaság terjedését, pártja programja nem tette lehetővé számára.
81
Lincoln minden befolyását latba vetette a kompromisszum elutasítása érdekében.
Március elején Washingtonba érkezett a Konföderáció három küldöttje, hogy az elnökkel a békés szétválást letárgyalja. Hajlandóak lettek volna fizetni az elfoglalt szövetségi tulajdonért, átvállalni az elszakadt részekre eső államadósságot és békemegállapodást kötni a két állam között.
82
Lincoln nem volt hajlandó fogadni sem őket, mivel értékelése szerint az a Konföderáció létének elismerését jelentette volna.
83
Seward külügyminiszter ígéreteiben bízva a küldöttek április elejéig maradtak. Április 8-án figyelmeztették Davis elnököt a szállingózó hírekből kihámozható következtetésre, miszerint Lincoln eltökélte a háborút, majd hazatértek.
82
Lincoln a
Dél-Karolina
partjainál fekvő
Sumter-erődöt
és más, szövetségi igazgatás alatt levő, a déli államok területén felállított hadi létesítményeket nem volt hajlandó kiüríttetni, eladni, vagy egyáltalán tárgyalásba bocsátkozni róla. Ennek oka az volt, hogy a korabeli szövetségi költségvetés legnagyobb tételét az ezeken a helyeken beszedett vámok és illetékek képezték és a büdzsé már ekkoriban is óriási deficittel küzdött a január óta elmaradó bevételek miatt. A vámbevételek elmaradása miatt az Adminisztráció 1861 második felében kénytelen lett jövedelemadó kivetésével feltölteni a kincstárt. Lincoln a legnagyobbrészt a déli államok kikötőiben képződő vámbevételekről nem volt hajlandó lemondani és megválasztása után hallgatóság előtt tett ígéretet az északi államok iparát védő protekcionista vámok felemelésére, mely választási programja részét képezte.
84
Ugyanezek a vámok ártottak a déli államok mezőgazdasági kivitelének, ezt azonban Észak érdekében nem volt hajlandó figyelembe venni.
A háború kirobbantása
szerkesztés
New York-i polgárok harcban a katonasággal
Lincoln április 4-én elrendelte, hogy szállítsanak élelmet a blokád alá vont Sumter-erőd helyőrségnek. Dél-Karolina kormányzóját levélben figyelmeztette, hogy csak élelmiszert fog juttatni az erődbe, további katonákat, fegyvereket, vagy lőszert nem és amennyiben rájuk nem lőnek, úgy békésen fognak viselkedni.
85
1861
április 12-én
, az ellátóhajó érkezése előtt pár órával a parti ütegek
tüzet nyitottak az erődre
Az elnök felhívása, melyben önkénteseket kért a lázadás leverésére hiteltelenítette a korábbi szép szavakat és a legrosszabb zsarnokság rémképét vetette föl sokakban. Emiatt a „Felső-Dél” négy állama,
Virginia
Észak-Karolina
Tennessee
és
Arkansas
megtagadta önkéntesek adását a hadműveletekhez, és csatlakozott a Konföderációhoz. Az elnök, az őt támogató kormányzók és egyes csapatparancsnokok katonai intézkedésekkel biztosították a rabszolgatartó
Delaware
Maryland
, Kentucky, és
Missouri
Unióban maradását, akárcsak a Virginiából kivált, s 1863-ban önálló állammá váló
Nyugat-Virginia
átpártolását.
Lincoln világos reálpolitikai érzékkel megakadályozta, hogy a brit-amerikai kapcsolatok elmérgesedjenek, miután egy amerikai hadihajó a nyílt tengeren megállította a
Trent
nevű angol gőzöst, és foglyul ejtette a Konföderáció Európába utazó diplomatáit. Az Unió érdeke azt kívánta meg, hogy a Konföderáció diplomáciai elismerését megakadályozzák, de az Egyesült Királyság háborúval fenyegette meg az USA-t, amennyiben diplomáciai védelmét élvező személyeket fogva tartanak.
„Egyszerre csak egy háborút!”,
jelentette ki Lincoln, s szabadon engedte az elfogottakat.
A belső ellenállás elfojtása, alkotmányos és demokratikus kérdőjelek
szerkesztés
Vallandigham letartóztatása
Lincoln saját feladatának tekintette a háború irányítását, hatáskörét messze túllépve. Főparancsnoki tisztjében ő rendelte el a Konföderáció tengerpartjának blokádját, ő terjesztette ki az önkéntesek szolgálati idejét, és ő növelte meg a hadsereg létszámát, holott mindez a Kongresszus jogköre lett volna. Bevezette az addig ismeretlen sorozás intézményét. A sorozással szemben feltörő ellenállás 1863 júliusában New Yorkban
az USA legnagyobb civil felkeléséhez
86
háromnapos zavargáshoz vezetett, melyet karhatalmi erővel vertek le. Ennek során a katonaság civilek százait lőtte agyon.
87
A kémek, csempészek és ellenséges agitátorok tevékenységére hivatkozva személyes szabadságjogok egy részét is felfüggesztette. 1861. április 27-én engedélyt adott Winfield Scottnak, a szárazföldi erők főparancsnokának, hogy szükség esetén felfüggesztheti az Alkotmány 4. pontja által rögzített jogot, a
Habeas Corpust
. A Habeas Corpus megkövetelte, hogy minden gyanúsított letartóztatásához egy, a felek tekintetében semleges bíró engedélyét kell kérni. Ehhez az elnöknek nem volt alkotmányos joga, kizárólag a Kongresszusnak lett volna. Scott pár napon belül szükségesnek találta a felfüggesztést, ezáltal lehetővé tette a tömeges, statáriális letartóztatásokat. Ugyanilyen, maguk által írt felhatalmazásokat alkalmaztak a függetlenségi háború előtt
III. György király
brit katonái házkutatásaiknál, ami úgy felháborította a patriótákat, hogy a Habeas Corpus jogát beletették az alkotmányba. A tiltakozóknak Lincoln így felelt:
„Agyon kell hát lövetnem egy egyszerű katonafiút, aki dezertál, és a haja szálát sem görbíthetem meg egy fortélyos agitátornak, aki dezertálásra buzdítja?”
Katonák saját hatáskörben intézkedve tartóztattak le olyan háborúellenes szónokokat, mint például a békepárti demokraták vezetője,
Clement L. Vallandigham
kongresszusi képviselő. Vallandighamet kitoloncolták az országból, abba a Konföderációba, amelynek elszakadását ellenezte. Vallandigham végül
Kanadában
nyert menedéket, ahol meglátogatták barátai és meggyőzték, hogy száműzetésből induljon a szenátusi választáson.
A másik nagy botrány az 1861. május 25-én letartóztatott marylandi
John Merryman
miatt robbant ki. Merrymant szintén a Habeas Corpus felfüggesztése mellett tartóztatták le,
88
amit
Roger B. Taney
, a
Legfelsőbb Bíróság
elnöke az
Ex Parte Merryman
precedensértékű perben alkotmányellenesnek ítélt. A
McHenry-erődben
fogva tartott Merrymant emiatt szabadon kellett volna bocsátani.
George Cadwalader
tábornok, az erőd parancsnoka azonban Lincoln közvetlen utasítására figyelmen kívül hagyta az ítéletet. Taney beidézte Cadwaladert a bíróság elé, azonban az idézést kézbesítő
marsallt
egyszerűen nem engedték be az erődbe.
88
Taney ekkor Lincolnnak küldött memorandumot, miszerint az elnöknek sem joga nincs a Habeas Corpus felfüggesztéséhez, sem engedélyt nem adhat katonai személynek annak felfüggesztésére, mert az kizárólag a Kongresszus joga. Lincoln ezt is figyelmen kívül hagyta. Ezzel a végrehajtó hatalom jelzésértékűen félresöpörte mind a
törvényhozói
, mind a
bírói ág
ellenvetéseit, vagyis a
demokrácia
egyik alapelve,
a hatalmi ágak szétválasztása
ettől fogva nem működött. Ez alapot szolgáltat arra, hogy megkérdőjelezzék Lincoln vajon demokratikus eszközökkel gyakorolta-e hatalmát, avagy diktátornak tekinthető.
48
89
Az alkotmányos aggályok kérdésével kapcsolatban Lincoln 1861. július 4-i kongresszusi beszédében azt a szónoki kérdést tette föl, miszerint:
„Egy kivételével minden törvény végrehajtatlan maradjék és a kormány darabokra essék-e azért, hogy az az egy törvény megszegetlen maradjon?”
A Lafayette-erőd, az "Amerikai Bastille"
Ennek ellenére a Kongresszus nem szavazta meg az által kívánt felfüggesztést
90
és több bíróság is Taney ítéletének figyelembe vételével hozta döntéseit.
91
1862. február 14-én, mikor politikai aktivitással a már folyó háború kitörését megakadályozni nem tudták, Lincoln rendeletére szabadon eresztették majdnem az összes
politikai foglyot
92
A sorozással szemben kibontakozó ellenállás miatt azonban Lincoln hat hónappal később megint elrendelte a Habeas Corpus felfüggesztését, ezúttal az egész országra kiterjedő érvénnyel.
93
A karhatalom körülbelül
14 000
94
95
38 000
96
civilt, újságírót, közéleti személyiséget tartóztatott le, akik minden bűne annyi volt, hogy ellenezték a testvérháborút. Ezeket a letartóztatásokat jórészt a Seward irányította titkosrendőrség foganatosította, gyakran agent provocateuri módszerekkel.
97
A lefogottak hónapokig ültek teljes létbizonytalanságban olyan börtönökben, mint a New York kikötőjében épült
Lafayette-erőd
, melyet a politikai foglyok az Amerikai Bastille néven emlegettek.
96
A Konföderációtól elhódított területeken letartóztatottak jelentős részét hűségeskü kicsikarása után viszonylagosan rövid időn belül szabadlábra helyezték.
94
A sajtószabadságot illetően a szövetségi kormány cenzúrája 300 sajtótermék (javarészt napilap) megjelenését akadályozta meg direkt betiltással, vagy az állami monopóliumot képező postai terjesztés megtagadásával.
94
Belpolitikai intézkedések
szerkesztés
Az 1862-es
minnesotai
sziú
felkelés után a katonai bíróság 303 elfogott indiánt gyilkosság és nemi erőszak vádjával halálra ítélt. Az eljárás pár esetben öt perc alatt zajlott le. Az indiánoknak senki nem magyarázott semmit, és nem kaptak jogi képviseletet sem. Lincoln ezek közül 265-nek megkegyelmezett, minden kegyelmi döntéséhez saját kezűleg írt indoklást fűzött és végül mindössze 39 kivégzési döntést hagyott jóvá.
98
Ez nem volt népszerű döntés.
Morton S. Wilkinson
minnesotai szenátor figyelmeztette, hogy a helyi fehér népesség kemény fellépést akar. 1864-ben az elnökválasztás előtt
Alexander Ramsey
szenátor tudtára adta, hogy a több kivégzés nagyobb elektori támogatottságot fog hozni a republikánus párt számára. Lincoln így válaszolt:
„Nem áll módomban embereket szavazatszerzés céljából felakasztatni.
99
A déliek távozása után a
kongresszus
mindkét házában republikánus többség jött létre, s ez lehetővé tette több, régóta követelt törvény elfogadását, amit eddig a déliek meg tudtak akadályozni. A Morrill-féle (1861), majd a későbbi (1862, 1864) vámtörvények az ipar védelmében példátlan módon megemelték a vámokat. A telepestörvénnyel (Homestead Act, 1862) lehetővé tették, hogy minden farmer jelképes összeg fejében birtokba vehessen 160
acre
(kb. 65
hektár
) nyugati földet. A Morrill-féle földadományozási törvény földeket juttatott az egyes államoknak mezőgazdasági és ipari iskolák létesítésére, és törvényt hoztak az
első transzkontinentális vasútvonal
megépítéséről is (1862). Átalakították az adórendszert, létrehozták a nemzeti bankrendszert, és nemzeti papírpénzt adtak ki (1863). A háború jórészt a Konföderáció területein folyt, ezért Észak és Nyugat fejlődése folytatódhatott:
Nevada
1864-ben államként csatlakozhatott az Unióhoz.
Az Emancipációs kiáltvány
szerkesztés
"Abe Lincoln végső ütőkártyája; avagy Rouge-et-Noir";
Punch
, brit szatirikus hetilap, 1862. október 18., 161. oldal.
John Tenniel
karikatúrája azután jelent meg, hogy a
Times
cikke szerint Lincoln elkeseredésében kijátszotta utolsó ászát
Az óvatos Lincoln a republikánusok szemében túlságosan passzívnak,
100
a „rézfejű” demokraták szemében azonban túlságosan radikálisnak tűnt. Emberségét és becsületességét elismerték, de nem tartották nagy politikusnak. A szecesszió után a felháborodott abolicionisták, mint például
Horace Greeley
követelték, hogy az elnök számolja fel a rabszolgaság intézményét.
101
Lincoln kénytelen volt nyilvános levelekben megindokolni politikai intézkedéseit. Sokáig azt hangoztatta, hogy a háború célja az Unió helyreállítására korlátozódik, s állami kárpótlást ígért azoknak a rabszolgatartó északi vagy déli államoknak, amelyek törvényt hoztak a rabszolgaság fokozatos felszámolásáról. Greeleynek is ebben az értelemben válaszolt:
„Legfőbb célom, hogy küzdelmünkkel az Unió egységét megőrizzem, nem pedig hogy a rabszolgaságot eltöröljem, vagy fönntartsam. Ha megmenthetném az Uniót egyetlen rabszolga felszabadítása nélkül, megtenném, és ha megmenthetném minden egyes rabszolga felszabadítása által, azt is megtenném; ha pedig megmenthetném azt egyeseket felszabadítva, de másokat békén hagyva, akkor azt is megcselekedném. Mindent, mit a színes bőrűek és a rabszolgaság ügyében teszek azért művelem, mert hiszem, hogy hozzájárul az Unió megmentéséhez; és minden, aminek megcselekvésétől tartózkodom, azért hanyagoltatik megtenni, mert nem hiszem, hogy az is az Unió megmentését szolgálná.”
Ennek papírra vetése idején Lincoln már megalkotta az Emancipációs kiáltvány első vázlatát.
102
Röviddel a háború kezdete után már látszott, hogy nem arról a 90 napos rövid rendcsinálásról lesz szó, amiben Északon és Délen a véleményformálók gondolkodtak;
103
a háború kezdett ijesztő méreteket ölteni felemésztett anyagi javakban és elpocsékolt emberi életekben egyaránt. Lincoln kétségbeesett a háború mérete, annak rá és képviselt politikájára nézve kedvezőtlen kimenetele, fogyatkozó támogatása miatt, és taktikát akart változtatni.
* 2
A háború terheit könnyítendő tönkre akarta tenni a Konföderáció működésének alapját, a rabszolgaságot. Az elképzelés két dologra nyújtott reményt. Egyrészt azt szerette volna, ha a déli rabszolgák tömegesen északra szöknek, másrészt az is kedvező lehetőségnek tűnt, hogy az északi hadseregek előrenyomulása irányában rabszolgafelkelések bontakoznak ki. Az eljárást korábban, az
amerikai függetlenségi háborúban
a britek sikerrel alkalmazták: a rabszolgafelszabadítás fegyverét a patrióták ellen fordítva tízezrével szabadították föl, majd evakuálták a hozzájuk menekült színes bőrűeket Kanadába, a karib-tengeri szigetekre és Nagy-Britanniába.
104
Az 1862 július vége felé kidolgozott Emancipációs kiáltvány kihirdetését Seward javaslatára a katonai vereségek ideje utánra halasztották, nehogy a hazai és a külföldi közvélemény kétségbeesés szülte aktusnak tartsa.
105
Az eldöntetlenül végződő
antietami csata
után pár napig még kivártak. Mikor világos lett, hogy Lee visszavonul, s ezáltal az ütközetet valamilyen mértékben győzelemként lehet felfogni, 1862. szeptember 22-én kihirdették a nyilatkozatot.
Lincoln
elnöki rendeletében
felszabadítottnak nyilvánította az összes olyan rabszolgát, melyek 1863. január 1-jén a lázadásban részt vevő államok (értsd: a Konföderáció) területén éltek. Lincoln rengetegszer idézett mondata szerint nagyon elégedett volt rendeletével:
„Egész életemben sohasem voltam biztosabb abban, hogy jó dolgot cselekszem, mint amikor aláírtam ezt az iratot!”
Azonban sem az utókor, sem a kortársak nem fogadták osztatlan örömmel. A kiáltvány abszurd módon "felszabadította" az összes rabszolgát, aki fölött az Unió nem rendelkezett,
106
ellentétben azokkal, akik fölött viszont nagyon is rendelkezett. Védelmezői rámutatnak, hogy 1863. január 1-jén egycsapásra 20–50 ezer főnyi színesbőrű szabadult fel a Konföderációtól elfoglalt területeken.
107
Az Emancipációs kiáltvány ismét Lincoln éles reálpolitikai érzékére vallott: a kormányzat nem merte a már pacifikált határállamok ellenállását felszítani azzal, hogy rájuk is vonatkoztatja a rabszolgafelszabadítást, de fegyverként a Dél ellen szegezve mégis olyan iránymutató lépést tett, amellyel radikális támogatóit ideiglenesen kielégítette. Megjegyzendő azonban, hogy egy, a Nyilatkozat szelleméhez hasonló kezdeményezést Lincoln egy évvel korábban már elgáncsolt. 1861 késő augusztusában John C. Frémont unionista tábornok, Lincoln politikai ellenfele, az 1856-os republikánus elnökjelölt és radikális abolicionista Missouriban statáriumot hirdetett, mely alapján minden fegyveres polgárt haditörvényszék elé állíthattak és kivégezhettek, valamint a lázadást segítők rabszolgái fel lettek volna szabadítva. Lincoln felülbírálta Frémont proklamációját, miután azt pártpolitikai indíttatásúnak, katonainak szükségtelennek és törvényileg alátámasztatlannak nevezte.
108
Csakhogy 1861. augusztus 6-án Lincoln maga írta alá a
konfiskációs törvényt
, ami pontosan a Konföderáció harcának támogatására használt rabszolgák elkobozásáról és felszabadításáról rendelkezett.
109
110
Toborzás a néger lakosság körében
szerkesztés
Az Emancipációs kiáltvány után a felszabadított rabszolgák katonaként való alkalmazása logikusan következő lépés volt, csakhogy Lincoln vonakodott a gondolattól. 1862 folyamán azonban fokozatosan belátta, hogy korábbi elképzelése, miszerint a néger lakosságot kivándorlásra, kolonizációs vállalkozásra bírja pl. Libériában, a feketék vonakodása miatt nem fog megvalósulni. Ehhez hozzájárult, hogy a Kongresszus óhajával állandóan szembe kellett szegülnie a toborzás megakadályozása végett. 1863 tavaszán végül megváltoztatta álláspontját a "négerek körében végzett széles körű toborzás" kapcsán.
Andrew Johnson
tennessee-i katonai kormányzónak (későbbi alelnökének) írt levelében már szorgalmazta, hogy szolgáljon példaként ez ügyben, mert erősen túlzó sorai szerint: "A Mississippi partjain végigmasírozó
50 000
felfegyverzett és kiképzett fekete katona puszta látványától is véget érne a lázadás egyszer s mindenkorra".
111
1863 vége előtt Lincoln utasítására
Lorenzo Thomas
dandártábornok
20 ezrednyi feketét toborzott a Mississippi völgyében.
112
Frederick Douglass
, az első fekete értelmiségiek egyike Lincolnról szóló megjegyzése szerint: "társaságában soha nem éreztem emlékeztetve magam szerény származásomra, népszerűtlen bőrszínemre".
113
Ennek ellenére az Unió fekete bőrű katonáinak zsoldja fele volt fehér bőrű bajtársaikéhoz képest.
A 13. Alkotmánykiegészítés
szerkesztés
Az Emancipációs kiáltvány hatályba lépése után Lincoln a kongresszusra akarta testálni a teljes rabszolgafelszabadítás ügyét. A rabszolgatartás alkotmányos védelmet élvezett, az Alkotmány megváltoztatása pedig a képviselőház és/vagy a szenátus hatásköre volt, de a hatáskör túllépése korábban már több kérdésben nem zavarta az elnököt. Nyilvánvalóan problémás volt a teljes felszabadítás politikai „eladhatósága”, mivel azt csak a szavazók törpe minoritása követelte hangosan. Ezért Lincoln a képviselőkre való nyomásgyakorlásra szorítkozott, az Alkotmány olyan értelmű kiegészítése érdekében, mely „teljes egészében elfojtaná a dolgot”
114
(a rabszolgaságot) az USA teljes területén. 1863 decemberére került a Kongresszus elé a tervezet és hosszas húzódozás után, 1864 júniusában nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást.
A tervezet később beépült a republikánus választási programba. Az 1864 őszi hadi sikerek miatt egyszeriben lefutottá váló elnökválasztás óriási többséget biztosított a képviselőházban Lincoln pártjának. Ezt kihasználva 1865 januárjában újra beterjesztették a tervezetet. 1865. január 31-én Képviselőház kínkeservesen, 119:56 arányban, vagyis mindössze két szavazattal a kétharmados arány fölött megszavazta
115
és az államok elé került ratifikációra
116
A ratifikálás után a 13. Alkotmánykiegészítés 1865. december 6-án lépett életbe.
117
Lincoln ugyan már nem érte meg az életbelépést, de a 13. alkotmánykiegészítés minden hányattatása, kallódása és végső elfogadása egyértelműen az ő politikai szándékait tükrözte.
Háborús intézkedések
szerkesztés
A háború első két évében katonai sikerekre nem került sor, csak az államadósság és az adók növekedtek. Ez annak a veszélyét idézte fel, hogy a republikánus háborús politika teljes népszerűségvesztésbe torkollik. Emiatt Lincoln gyakran volt elégedetlen tábornokaival, holott a népszerűségvesztésért saját maga és pártja rossz helyzetfelmérése volt a felelős. 1862 márciusában leváltotta
George B. McClellant
a szárazföldi erők általános parancsnoki posztjáról, majd az elnök határozott paranccsal kényszerítette támadásra az utódot. Miután 1862 novemberében a túl sokat tétovázónak és késlekedőnek ítélt McClellant leváltotta a
Potomac hadsereg
éléről is, igen hosszan, sorozatos személycserékkel kereste azt a katonatisztet, aki aktív és határozott hadműveleteivel elnyeri rokonszenvét. Lincoln nem ismerte fel, hogy tábornokai kudarcának és félsikereinek oka, hogy az Unió nem rendelkezett döntő fölénnyel, nem pedig szakértelmi hiány.
Az Unió hadseregei csak 1863-ban értek el jelentősebb eredményeket és ezekkel a győzelmekkel biztosították, hogy az európai nagyhatalmak nem ismerték el önálló államnak a Konföderációt. A
gettysburgi csatában
(1863. július 1-3.) sikerült súlyos csapást mérni a déli Lee tábornok Pennsylvaniáig hatoló hadseregére. Lincoln a katonák temetőjének felavatásakor, 1863. november 19-én mondta el híres
gettysburgi beszédét
, amelyben megfogalmazta, hogy nemcsak az alkotmányos szabadságért, hanem az emberi egyenlőséget képviselő rendszerért folytatja a polgárháborút:
„Nyolcvanhét évvel ezelőtt atyáink új nemzetet hoztak létre e kontinensen, amely a szabadságban fogant, és ama elvnek szenteltetett, hogy minden ember egyenlő. Most nagy polgárháborút vívunk, amelyben eldől majd, hogy sokáig fennmaradhat-e a nemzet, és bármely más, hasonló módon létrejött és ilyen elveket valló nemzet... Magunkat kell itt ama nagy feladatnak szentelnünk, amely előttünk áll, e dicső halottak példája növelje meg ragaszkodásunkat azon ügyhöz, amelyért ők mindent feláldoztak, határozzuk el ünnepélyesen, hogy nem haltak meg hiába, hogy e nemzet Isten segedelmével újjá fog születni a szabadságban, s hogy a nép kormányzata, a nép által és népért létrejött kormányzat nem fog eltűnni a Föld színéről.”
Lincoln
Allan Pinkerton
és
John Alexander McClernand
vezérőrnagy kíséretében
Miután Grant tábornok
Vicksburg
elfoglalásával a
Mississippi
utolsó déli kézen lévő erődjét is az Unió kezére juttatta (1863. július 4.) majd
Chattanooga
felmentésével (november 23-25.) megnyitotta a hadsereg útját
Georgia
fővárosa felé, Lincoln megtalálta személyében azt a főtisztet, akit évek óta keresett, és 1864 márciusában az Unió hadseregének főparancsnokának nevezte ki. Lincoln ekkor már kialakította elképzeléseit a déli államok rekonstrukciójáról: a Konföderáció főtisztviselőinek kivételével minden lázadónak kegyelmet akart adni, a rabszolgáktól eltekintve tulajdonuktól sem kívánta megfosztani őket, s azt tervezte hogy amikor az 1860-ban szavazati joggal rendelkező állampolgárok (vagyis a fehér férfiak) 10%-a hűségesküt tesz az Uniónak, államuk visszakapja önkormányzatát. Ezzel a programmal meg tudta szerezni mind a demokraták, mind a radikális és konzervatív politikusok támogatását.
Lincoln felhatalmazást adott
Ulysses S. Grant
és beosztott parancsnokai számára, hogy lerombolja a Konföderáció infrastruktúráját, vagyis elpusztítson ültetvényeket, vasutakat, hidakat annak érdekében, hogy a Dél harci elszántságát és gazdasági teljesítőképességét megtörje. Ez a civil tulajdon ellen forduló hadviselés általában "totális háború", vagy "felperzselt föld taktikája" kifejezés alatt található meg a témában. A civil lakosság, vagyis a nem hadviselő populáció elleni kegyetlenkedés, úgy mint házaik, ingóságuk megsemmisítése, vagy elrablása, élelmiszerkészletük megsemmisítése, jószágállományuk elpusztítása, az emberek lakóhelyükről való elűzése olyan kegyetlen hadviselést jelentett, amelyet
B. H. Liddell Hart
brit
hadtörténész
szerint évszázadok óta nem gyakoroltak a fejlett világban, és áthágta a hadviselés civilizáltságát biztosító íratlan szokásokat.
118
119
Neeley ezzel szemben megállapítja, hogy mivel Lincoln és parancsnokai katonai célja továbbra is a Konföderáció hadseregének megsemmisítése maradt, ezért nem található a 2. világháborúhoz hasonló, civileket irtó totális háborút célzó erőfeszítés.
120
Az 1864-es elnökválasztási kampány
szerkesztés
McClellan megválasztásának következményeivel riogató demokrataellenes kampányplakát
Az 1864-es elnökválasztásnak a Demokrata Párt megint megosztottan vágott neki. A békegalambok, akiket
Rézfejűeknek
is neveztek egy amerikai csörgőkígyófajta után a háború kárhoztatásának álláspontjára helyezkedtek, hibának nevezve azt. Érdekes módon George B. McClellant, volt hadseregfőparancsnokot indították jelöltként, aki háborúpárti volt. Az Andrew Johnson és Edwin M. Stanton nevével jellemezhető háborúpárti demokraták viszont
Nemzeti Unió Párt
néven a republikánusokkal egyesülve Lincolnt jelölték, azzal a jelszóval, hogy a
„Folyón való átkelés közben nem váltunk lovat!”
. A radikális republikánusok
John C. Frémont
volt kaliforniai szenátort indították jelöltként. Velük szemben a négerek alkotmányos eszközökkel való egyenlősítését Lincoln és választói nem merték támogatni. A program végrehajtása érdekében azonban előbb meg kellett nyerni az 1864-es elnökválasztást.
Grant véres, döntést nem hozó tavaszi hadjárata súlyos teherként nehezedett az elnök újraválasztási esélyeire. A katonai győzelmek nem akartak érkezni, a háború vége nem látszott, ellenben az északi veszteségek gyötrelmesen nagyok voltak. A Republikánus Párt országszerte attól tartott, hogy Lincolnt legyőzik a Demokraták és azonnali fegyverszünetet követően véget vetnek a rendkívül véres háborúnak. Frémont ezért attól való félelmében, hogy a megosztott republikánusok végül a demokratákat segítik hatalomra, visszalépett a megmérettetéstől.
Lincoln hallani sem akart arról, hogy a választást a háborúra való tekintettel elhalasszák:
„Választások nélkül nem lehet szabad kormányzatunk!”
Győzelme érdekében nem volt hajlandó meggyorsítani az őt támogató
Colorado
és
Nebraska
állammá nyilvánítását. Ehelyett írásban rögzíttette, hogy még veresége esetén sem adja át helyét a Fehér Házban, amíg a Konföderációt le nem győzik.
121
A várható demokrata győzelem esetén a demokrácia intézményét Lincoln fel akarta függeszteni a polgárháború befejezéséig, az új elnök beiktatását egyszerűen bizonytalan időre halasztva.
„Ma reggel, ahogy a korábbi napokban is, egyre valószínűbbnek látszik, hogy a jelen Adminisztrációt nem fogják újraválasztani. Ebben az esetben kötelességem lesz az újonnan megválasztott elnökkel olyan módon együttműködni, hogy az Unió megmentessék a választás és a beiktatás közötti időszak folyamán; mivelhogy választási győzelmét olyan alapon érte el, mellyel annak megmentése lehetetlenné válik.”
122
Az 1864-es elnökválasztási eredmény térképe
Lincoln nem ismertette fogadalmát, hanem lepecsételt borítékban helyezte el. A választás eredményét végül kedvezően befolyásolta a Nemzeti Unió Párt számára, hogy
Sherman
tábornok szeptember 4-én megüzente: elfoglalta
Atlantát
, Georgia fővárosát, az Unió flottája pedig megszállta a Konföderáció utolsó kikötőit is. Nyilvánvalóvá lett, hogy a Dél kitartása végére érkezett, a háborút hamarosan meg fogják nyerni, s ez egy csapásra megváltoztatta a közhangulatot.
Lincoln földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, három híján minden állam elektorait begyűjtve. A választást az Unió által már elfoglalt Tennesseben és Louisianában is megtartották, de elektorokat nem küldhettek. Sajátos módon Tennesseeben és Louisianában szintén Lincoln győzött. 1865. március 4-én másodszor is beiktatták, ezzel
Andrew Jackson
óta Lincolnt választották elsőként újra. Beiktatási beszédében a demokraták győzelme esetére tervezett lépéseit elhallgatva kijelentette:
„Ezzel bebizonyosodott, hogy a nép kormánya fenn tudja tartani a választást egy nagy polgárháború közepette is. A világ idáig nem tudhatta, hogy ilyesmi lehetséges.”
Második elnöki terminusa: a rekonstrukció
szerkesztés
Év végi üzenetében támogatást kért a rabszolgaságot eltörlő, XIII. alkotmánykiegészítéshez, amelyre a
kongresszus
1865. február 1-jén tett javaslatot, s ez év decemberében lépett életbe. Lincoln ezt már nem érhette meg. Újraválasztásával megsokasodtak az erőszakos déli tervek, s merényletkísérletekre is sor került. Élete utolsó hetei örömteliek voltak: április 4-én ellátogathatott a Konföderáció elfoglalt fővárosába,
Richmondba
, ahol a volt rabszolgák megható ünneplésben részesítették, s öt nap múlva megtudta, hogy Lee tábornok Appomatoxnál letette a fegyvert. A meghódított államok újraintegrálását a megbékélés eszközével kívánta elérni, s ezt mondta a főparancsnokoknak:
„Hagyják, hogy megadják magukat és hazatérjenek otthonaikba, csak fegyvert ne fogjanak újra. Hadd menjenek valamennyien, a tisztek és a többiek is, én csak engedelmességet akarok, nem további vérontást... Senkit sem akarok megbüntetni, bánjanak velük minden szempontból liberálisan. Mi csak azt kívánjuk, hogy ezek az emberek újból az Unióhoz kötődjenek, és alávessék magukat törvényeinek.”
A háború befejezését követő rendezést már régóta tervezték Északon. Többfajta politikai felfogás ütközött egymással a rendezés milyenségét eldöntendő. Lincoln a megbékélés szellemében pártjának mérsékeltjei élén elővezette a „rekonstrukciót”. Politikáját a párt keményvonalasai, mint például
Thaddeus Stevens
képviselő,
Charles Sumner
szenátor és
Benjamin F. Wade
szenátor ellenezték. Lincoln nagyvonalú feltételei alapján választások rendezését szorgalmazta annak érdekében, hogy az elidegenedést csökkentse. 1863. december 8-án elfogadott amnesztiarendelete alapján bántatlanságot ígért mindazoknak, akik nem viseltek konföderációs hivatalt, nem bántalmaztak unionista foglyokat, és hajlandóak hűségesküt tenni.
123
A déli államok új vezetőségének ügye nyitott kérdés maradt. Kísérleti terepként nagy jelentőségre tett szert Tennessee és Arkansas, ahová Lincoln Andrew Johnson és
Frederick Steele
tábornokokat nevezte ki a katonai kormányzónak. Louisianában
Nathaniel P. Banks
tábornokot bízta meg egy olyan terv kimunkálásával, mely a szavazók 10%-ának voksával visszaállítaná a tagállamiságot; ezt nevezték később
Tíz százalékos tervnek
. Rézfejű ellenzéke azzal vádolta Lincolnt, hogy karhatalmi eszközökkel igyekszik kicsikarni a politikai döntéseket, míg a radikális republikánusok túlzott engedékenysége miatt kritizálták és 1864-ben elkészítették saját tervezetüket, a
Wade-Davis Billt
. A Wade-Davis Bill az Ironclad-eskü letevéséhez kötötte volna a déli államok újrafölvételét, amely kizárta volna az összes vezetőjüket a további politikai szerepvállalásból. 1864. július 2-án a kongresszus megszavazta a törvényt, de Lincoln nem írta alá, mert a terv radikalizmusa nem segítette volna a két országrész újraösszeolvadását és kiszorította volna azokat a mérsékelt déli politikusokat, akikre további mégbékéltetési politikáját alapozni kívánta. A Wade-Davis Bill emiatt soha nem lépett életbe.
A radikálisok tomboltak dühükben, és válaszul ellehetetlenítették Louisiana, Arkansas és Tennessee frissen megválasztott képviselőinek kongresszusi helyfoglalását,
124
perspektivikusan pedig az egész rekonstrukció ellehetetlenítésével fenyegettek. Ugyanazt a vádat fogalmazták meg, mint a Rézfejűek: Lincoln végrehajtói hatalmát arra használja, hogy kliensi függésbe vont elektorokat választasson meg, melyek biztosítani fogják újraválasztását. 1864. augusztus 4-én kibocsátott manifesztumukban vindikálták a kongresszus jogainak csorbítatlanságát és hogy az elnök tartózkodjék a törvényhozói szerepkör gyakorlásától, s korlátozza magát a kongresszus döntéseinek végrehajtására.
125
A heves vitát felidéző követelések élét Sherman szeptemberi és azt követő katonai sikerei tompították le Lincoln javára.
Röviddel halála előtt az elnök szűk körben elárulta, hogy új politikát tervez a déli országrésszel kapcsolatban. A kabinetüléseken való megbeszélésekből kiderül, hogy Lincoln katonai közigazgatás alatt tartotta volna a déli államokat, míg a déli unionistákra, mérsékeltekre támaszkodva újra beiktathatja őket tagállamként.
126
Nem akarta radikálisan átalakítani a déli államok társadalmi rendszerét sem: azt tervezte, hogy egyelőre csak a műveltebb és a hadseregben harcoló feketék számára biztosít politikai jogokat.
forrás?
A merénylet
szerkesztés
Bővebben:
Abraham Lincoln meggyilkolása
John Wilkes Booth színész portréja
A merénylet: balról jobbra Henry Rathbone, Clara Harris,
Mary Todd Lincoln
, Abraham Lincoln és
John Wilkes Booth
A gyászvonat
John Wilkes Booth
gazdag, marylandi születésű ifjú, elismert fővárosi színész volt. Bootht lelkileg romba döntötte a polgárháború, mert szenvedélyesen együttérzett a déliekkel. A háború vége felé, kétségbeesése folyamatos növekedtével kapcsolatba lépett a titkosszolgálatukkal, és kémkedni kezdett számukra.
127
1865-ben Booth kitervelte Lincoln elrablását, ami nagyban hasonlított Thomas N. Conradnak a Konföderáció által jóváhagyott tervére
128
és Konföderációs foglyok szabadon bocsátását követelte volna cserébe érte. 1865. április 11-én Lincoln beszédében szavazati jogot ígért a feketéknek. A beszéd meghallgatása után a felindult Booth megváltoztatta tervét és eltökélte az elnök meggyilkolását.
129
Megtudván, hogy az elnök, a First Lady és Ulysses S. Grant a Ford Színházba készül menni, Booth társaival tervbe vette Andrew Johnson alelnök, Seward külügyminiszter és Grant megölését. Lincoln állandó testőre,
Ward Hill Lamon
nélkül érkezett meg a színházba. Grant az utolsó pillanatban inkább
Philadelphiába
utazott feleségével együtt.
Lincoln testőre, John Parker a szünetben kiment a színházból inni egyet a szomszédos Star Saloon lokálban. Az elnök védelem nélkül maradt az állami páholyban. Booth meglátva a lehetőséget, az elnök mögé lopakodott, és közvetlen közelről fejbe lőtte. Henry Reed Rathbone őrnagy jegyese, Clara Harris és az elnök felesége mellett ült a páholyban. A lövés eldördülése után megragadta Bootht, aki késével felhasította a karját, majd leugrott a színpadra.
130
A merénylő valamit kiáltott, amit utólag a fültanúk fele "Sic Semper Tyrannis"-ként („Mindig így járjanak a zsarnokok”), másik felük pedig és "A Dél megbosszultatott!"-ként értett,
131
majd bokája fölött törött lábával kirohant a színről. A nézők első meglepetésükben azt hitték, hogy mindez az előadás részét képezi. Booth Seward külügyminisztert meggyilkolni megkísérelt merénylőtársával együtt elmenekült Washingtonból. 10 nappal később kb. 50
km-re délre egy virginiai farmon találtak rá, és rövid tűzharcban halálosan megsebesítették. Nyolc összeesküvőtársát elítélték: ötüket felakasztották, hármukat életfogytiglani kényszermunkára ítélték.
131
Az egész Ford színház felbolydult. A hadsereg fiatal sebésze, Dr. Charles Leale néhány társával együtt azon nyomban megvizsgálta az elnököt. Megállapították, hogy az apró golyó a bal füle és a koponyája között hatolt be az agyába, és Lincoln kómába esett. Négy katona átszállította a haldoklót a színházzal szemben lévő épületbe. Éjjel fél 11-kor megkezdődött a virrasztás felette, és másnap reggel, 1865. április 15-én fél nyolckor az elnök belehalt sebesülésébe. Phineas Densmore Gurley presbiteriánus tisztelendő imát mondott felette, melynek végével
Edwin M. Stanton
hadügyminiszter azt mondta "Immár a történelem részévé vált".
132
Lincoln zászlóba burkolt holttestét fedetlen fővel vonuló tisztek kísérték a Fehér Házba az esőben, és a városi templom megkongatta harangjait. Andrew Johnson alelnök reggel 10 órakor felesküdött elnöknek. Lincoln testét 19-én átvitték a Capitoliumba. Temetése előtt három héten át utaztatták vonatán Észak különböző városaiba, ahol százezrek vettek búcsút tőle, máglyákat égettek, zsoltárokat énekeltek.
133
134
Emlékezete és későbbi megítélése
szerkesztés
Az ötdolláros bankjegy előlapján
Képmása díszíti az
egycentes érme és az ötdolláros bankjegy
előoldalát.
Szerénysége, becsületessége, humora, embersége miatt, az Unió megvédelmezése, a rabszolgák felszabadítása, valamint drámai halálára való tekintettel az amerikai politikai kultúra legnagyobb tiszteletének örvend. Életében azonban milliók gyűlölték is: a Dél szülöttei, akik ellen háborút viselt, Észak pacifistái, akik
Lysander Spoonerhez
hasonlóan ellenezték a háborút, az alkotmányosság jeffersoni hagyományaiban hívők, akik nem tudták megbocsátani a tagállamok szuverenitásának megerőszakolását. Az ellene elkövetett merénylet sokkolta az országot. Lelövése éjszakáján pánik uralkodott el egész Washingtonban. Halála után legendás személyiséggé vált.
Magánélete
szerkesztés
Willie Lincoln 1855 körül
Egy 1864-es Matthew Brady-fotó, amin Lincoln elnök könyvet olvas legkisebb fiával, Taddel
Abraham rajongott gyermekeiért,
135
és nem kezelte őket szigorúan. Elsőszülött gyermeke, Robert a Phillips Exeter Akadémián és a
Harvard Law Schoolban
tanult. Felnőttként jóvágású, bajuszos fiatalemberré vált, de ő volt az egyetlen a Lincoln gyerekek közül, aki megérte a felnőttkort. Második fiuk, Edward Baker Lincoln 1846. március 10-én született, de még négyéves kora betöltése előtt 1850. február 1-jén meghalt
gümőkórban
A család gyászát valamennyire enyhítette William "Willie" Wallace Lincoln érkezése 1850. december 21-én. Willie azonban valószínűleg a Fehér Házban fertőzött vizet ihatott, s emiatt 11 éves korában, 1862. február 20-án tífuszban meghalt. Halála igen mély gyászt okozott a Lincoln családban. Abraham depresszióra hajló lelki alkatát külön megterhelte, hogy Willie halálában a Gondviselés kezét vélte felfedezni, amiért annyi egészséges fiatalember esett el az általa felidézett háborúban. Kétségbeesésében
Jób könyvét
olvasgatta a Bibliában, hogy szenvedéseinek értelmét megtalálja.
136
Lincoln gyakran mondogatta, hogy életerejét kiszívja a háború, s hogy azt hiszi, nem éri meg a végét. Miután Lincoln merénylet áldozata lett, Willie kis koporsója az apjáé mellett utazott az elnöki vonaton, hogy együtt helyezzék őket örök nyugalomra az illinois-i Springfieldben, az Oak Ridge temetőben.
137
A Lincoln-család negyedik gyermeke, Thomas "Tad" Lincoln 1853. április 4-én
farkastorokkal
született, emiatt beszédhibás volt. Abraham négy gyermeke közül őt dédelgette a legtöbbet, s Taden kívül senki – legyen az akár magas, akár alacsony beosztású személy – nem engedhette meg magának, hogy bocsánatkérés nélkül rontson be hivatalos ülésekre. Tad túlélte apját, de tizennyolc évesen 1871. július 16-án
Chicagóban
szívelégtelenség következtében elhunyt.
138
Fiaik halála Maryt és Abrahamet egyaránt mélyen megrázta. Willie halála után Mary a Fehér Házban hallható kopogásokat Willie kísértetének tulajdonította; Lincoln azt mondta róla, hogy félőrült állapotban van.
48
Mary nem tudta elviselni a férje és fiai elvesztését, ami
bipoláris zavarokat
okozott nála.
1875
-ben Robert fia egészségügyi szanatóriumba helyeztette.
139
Abraham maga melankóliában szenvedett egész életében; ezt ma
klinikai depressziónak
hívnák.
136
Lincoln felesége,
Mary Todd Lincoln
nehezen kezelhető asszony volt. Igen erős hajlamot mutatott a pénzszórásra, Catherine Clinton Mrs. Lincoln c. életrajzában vásárlási mániáról ír.
140
Imelda Marcos
cipőmániáját idéző módon vonzódott a kesztyűkhöz,
140
egyszer négy hónap alatt 300 pár kesztyűt vásárolt.
141
Jószívűsége abban mutatkozott meg, hogy ha étel-, vagy italajándék érkezett a Fehér Házba, fölpakoltatta és kocsival átszállíttatta a katonai kórházba, ahol saját kezűleg szétosztotta azt a sebesültek között. Túlzásba esvén ilyenkor úgy kellett később erővel elvonszolni a betegek ágya mellől.
142
Lincolnék utolsó egyenes ági leszármazottja (első fiuk, Robert unokája, Lincoln dédunokája), Robert Todd Lincoln Beckwith volt, aki 1985. december 24-én hunyt el.
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztés
A hivatali idejük alatt elhunyt állam- és kormányfők listája
Megjegyzések
szerkesztés
Douglas - mint mindenki - jól tudta, hogy a Lecompton-alkotmányt szemérmetlen csalás révén fogadták el. Ez annyira összeegyeztethetetlen volt a népszuverenitás elvével, hogy az északi demokraták hozzá csatlakozó csoportja élén megtagadták Kansas felvételének megszavazását és követelték Kansas státuszának új, tisztességes eljárásban való eldöntését. Ennek eredménye az lett, hogy az északi demográfiai túlsúly érvényesülni tudott Kansasben és az új eljárás után már mint szabad állam kérte a felvételét az unióba. Emellett a Douglas esküdt ellenségévé váló Buchanan, a kansasi botrányokat gyors tagfelvétellel elkerülni akaró elnök bukott politikussá vált a világra szóló mértékű kudarc miatt.
Lincoln szavai szerint: „Things had gone from bad to worse, until I felt that we had reached the end of our rope on the plan of operations we had been pursuing; that we had about played our last card and must change our tactics our lose the game!” (Ügyünk tovább romlott, mígnem azt éreztem, elértük követett műveleti terveink lehetőségének határára; utolsó lapunkat készülünk kijátszani, s taktikát kell változtatnunk, ha nem akarjuk elveszteni a játékot!)
Jegyzetek
szerkesztés
Goodwin
91. o
Holzer, Lincoln at Cooper Union
232. o
Randall
65–87.
Bulla
222. o
"Ranking Our Presidents"
Archiválva
2012. január 31-i
dátummal a
Wayback Machine
-ben
. James Lindgren. November 16, 2000. International World History Project.
"Americans Say Reagan Is the Greatest President"
. Gallup Inc. February 28, 2011.
Pessen
24–25. o
White Jr.
12.-13. o
Foner, The Fiery Trial
35. o
Lincoln, westward expansion and the causes of the civil war
Sandburg
20. o
Donald
23-24. o
Bartelt
22-23. és 77. o
Bartelt
10. o
Donald, Lincoln
26-27. o
White Jr.
25., 31. és 47. o
Donald, Lincoln
33. o
Donald, Lincoln
28., 152. o
Donald, Lincoln
38-43. o
Prokopowicz
18–19. o
Donald, Lincoln
41. o
Thomas
23–53. o
Carwardine
3–5. o
Sandburg
22-23. o
Mr. Lincoln and Friends
The Women: Mrs. Elizabeth Abell
Donald
55-58. o
Mr. Lincoln and Friends
The Women: Mrs. Elizabeth Abell
Donald
67-69. o
Thomas
56-57. és 69-70. o
Donald
67-69. o
Thomas
56-57. és 69-70. o
Lamb
43. o
Sandburg
46-48. o
Donald, Lincoln
86. o
Mr. Lincoln and Friends
Sandburg
50-51. o
Donald, Lincoln
95-96. o
Oates
17-18. o
Donald, Lincoln
39. o
Donald, Lincoln
40-42. o
Winkle
114-116. o
Donald, Lincoln
44-46. o
Donald, Lincoln
44. o
Darden
Schwieder
43-44. o
Winkle
Donald, Lincoln
47-50. o
Donald, Lincoln
50–54. o
White Jr.
59. o
Donald, Lincoln
64. o
White Jr.
71., 79. és 108. o
Donald, Lincoln
17. o
Lincoln
(Hozzáférés: 2012. augusztus 3.)
Donald, Lincoln
128. o
Harris
55–57. o
McGovern
36-37. o
Lincoln Speaks Out
Mr. Lincoln and Freedom
Donald, Lincoln
206-210. o
Turner
36-38. o
Oates
119. o
White Jr.
205-208. o
Donald, Lincoln
193. o
Tarbell
1. kötet, 306. o
Herndon's Informants
504-505. o
First Debate: Ottawa, Illinois, Douglas quote, August 21, 1858
Jaffa
473. o
Donald, Lincoln
222. o
Holzer, Lincoln at Cooper Union
Luthin
609-629. o
Stahr
184. o
Taylor
83-86. o
Stahr
190-192. o
Foot
1. fejezet, 10. rész
Donald, Lincoln
253. o
Catton
37–40. o
Lincoln's Election
Chadwick
289. o
Congressional Quarterly's Guide to U.S. Elections
282. és 335. o
Harper's Weekly 1860 Election overview
McPherson interjú
Secession Acts of the Thirteen Confederate States
civilwar.org.
[2017. december 22-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2018. július 15.)
Sandburg
212. o
Presidential Proclamation-Civil War Sesquicentennial
The White House, 2011. április 12.
[2011. október 20-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2018. július 15.)
„...a new meaning was conferred on our country's name...(országunk neve új értelmezést kapott)”
Jaffa
399. o
Foner, The Fiery Trial
215. o
Republican Platform 1860
American Foreign Relations
Potter
572–573 o.
Luthin
609–629. o
Detzer, pp. 225–31, 249; Burton, p. 33–35; McPherson, p. 272; Davis, pp. 133–36; Welcher, p. 699.
Foner, Reconstruction: America's Unfinished Revolution
32. o
DiLorenzo
Ex parte Merryman
Napolitano bíró History of Liberty sorozata
Sellery
11–26. o
Hurd
121–122. o
Amnesty to Political or State Prisoners
Proclamation 94
America's turning point
Napolitano bíró History of Liberty sorozata
Napolitano bíró 16 000-re becsüli a számukat
American Gulag
Neely Jr., Civil War History
Cox
182. o
Donald, Lincoln
394–395. o
Donald, Lincoln
315, 331–333, 338–339, 417. o
Holzer, Dear Mr. Lincoln
160-161. o
Holzer, Dear Mr. Lincoln
162. o
Donald, Lincoln
295-296. o
African Americans in the Revolution
(angol nyelven).
[2007. október 12-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2015. március 14.)
Goodwin
481. o
Striner
192. o. idézi
Richard Hofstadter
amerikai történész 1948-as esszéjét, melyben William Seward kaján megjegyzésére utal.
Poulter
48. o
Donald, Lincoln
314-317. o
Donald, Lincoln
314. o
Carwardine
178
Donald, Lincoln
430-431. o
Donald
431. o
Douglass, pp. 259–260.
Donald, Lincoln
561. o
Professor David Blight
Andrew Johnson and the Radicals: A Contest over the Meaning of Reconstruction
Yale University Open Courses.
(Hozzáférés: 2012. október 27.)
Donald
562-563. o
Primary Documents in American History: 13th Amendment to the U.S. Constitution
Library of Congress.
[2011. október 20-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2018. július 15.)
Donald Livingston
Secession and the Modern State
(angol nyelven).
[2010. július 16-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2012. július 13.)
Hivatkozik B.H. Liddell Hart
The Revolution in Warfare
(Westport: Greenwood Press, 1947), pp.72-4.
alatt megtalálható megállapításaira.
Donald Livingston
Scale And Violence, And An UNtied States - Secession and the Third American Revolution
(angol nyelven).
(Hozzáférés: 2012. július 13.)
halott link
Neely Jr., Civil War History
434–458. o.
Grimsley
80. o.
Basler, 1953
514. o
Donald, Lincoln
471-472. o
Donald, Lincoln
485-486. o
THE WAR UPON THE PRESIDENT.; Manifesto of Ben. Wade and H. Winter Davis against the President's Proclamation
(Hozzáférés: 2012. július 16.)
halott link
Carwardine
242–243. o
Donald, Lincoln
586-587. o
Donald, Lincoln
587. o
Harrison
3-4. o
Donald, Lincoln
597. o
The Assassination of Abraham Lincoln
(Hozzáférés: 2012. július 17.)
Donald, Lincoln
598-599. o
Trostel, pp. 31–58.
Goodrich, pp. 231–238.
White Jr.
126. o
Shenk, Joshua Wolf
Lincoln's Great Depression
The Atlantic
The Atlantic Monthly Group,
2005. October.
(Hozzáférés: 2012. június 22.)
Lincoln Tomb
White Jr.
179–181. o., 476. o
Steers, p. 341.
Fashion's First Lady
(angol nyelven).
[2013. június 30-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2012. július 11.)
Bishop
25. o.
Bishop
28. o.
Források
szerkesztés
Bartelt
Bartelt, William E..
There I Grew Up: Remembering Abraham Lincoln's Indiana Youth
Indianapolis:
Indiana Historical Society Press,
79
. o.
(2008).
ISBN 978-0-87195-263-9
Basler, 1953
The Collected Works of Abraham Lincoln
(angol nyelven).
Rutgers University Press
(1953)
Bishop
Bishop, Jim.
Lincoln utolsó napja
(magyar nyelven).
Kossuth Könyvkiadó
(1973)
Bulla
Bulla, David W.,
Borchard, Gregory A..
Journalism in the Civil War Era
(angol nyelven).
Peter Lang Publishing Inc.
(2010).
ISBN 1-4331-0722-8
Carwardine
Carwardine, Richard J..
Lincoln
(angol nyelven).
Edinburgh:
Pearson Education
(2003)
Catton
Catton, Bruce.
The Coming Fury
(angol nyelven).
Garden City, New York:
Doubleday & Co., Inc.
(1961)
Chadwick
Chadwick, Bruce.
Chapter 10: The Eleventh Hour,
Lincoln for President: an unlikely candidate, an audacious strategy, and the victory no one saw coming
(angol nyelven)
(2009)
Congressional Quarterly's Guide to U.S. Elections
Congressional Quarterly's Guide to U.S. Elections
(angol nyelven).
Washington, DC:
Congressional Quarterly, Inc.
(1985).
ISBN 0-87187-339-7
Cox
Cox, Hank H..
Lincoln And The Sioux Uprising of 1862
(angol nyelven).
Cumberland House Publisher
(2005).
ISBN 978-1-58182-457-5
Donald, Lincoln's Herndon
Donald, David Herbert
Lincoln's Herndon
(angol nyelven).
A. A. Knopf
(1948).
OCLC
186314258
Donald, Lincoln
Donald, David Herbert.
Lincoln
(angol nyelven).
Simon and Schuster
[1995]
(1996).
ISBN 9780684825359
Foner
The Fiery Trial
Foner, Eric.
The Fiery Trial
(angol nyelven).
Norton
(2010).
ISBN 978-0-393-06618-0
OCLC
601096674
Foner
Reconstruction: America's Unfinished Revolution
Foner, Eric.
Reconstruction: America's Unfinished Revolution, 1863-1877
, The New American Nation series.
New York:
Harper & Row
(1988)
Goodwin
Goodwin, Doris Kearns.
Team of Rivals: The Political Genius of Abraham Lincoln
(angol nyelven).
Simon & Schuster
(2005)
Grimsley
Grimsley, Mark.
The Collapse of the Confederacy
(angol nyelven).
University of Nebraska Press
(2001)
Hahner
Hahner, Péter.
Az Egyesült Államok elnökei
(magyar nyelven).
Maecenas kiadó
(2006)
Harris
Harris, William C..
Lincoln's Rise to the Presidency
(angol nyelven).
University Press of Kansas
(2007)
Harrison
Harrison, Lowell Hayes.
Lincoln of Kentucky
(angol nyelven).
University Press of Kentucky
(2000)
Holzer, Lincoln at Cooper Union
Holzer, Harold.
Lincoln at Cooper Union: The Speech That Made Abraham Lincoln President
(angol nyelven).
New York:
Simon&Schuster
(2006)
Holzer, Dear Mr. Lincoln
Holzer, Harold.
Dear Mr. Lincoln: Letters to the President
(angol nyelven).
Southern Illinois University Press
(2006)
Hurd
Hurd, Rollin C..szerk.:
Frank H. Hurd kiegészítéseivel:
A Treatise on the Right of Personal Liberty and on the Writ of Habeas Corpus
(angol nyelven)
(1876)
Jaffa
Jaffa, Harry V..
A New Birth of Freedom: Abraham Lincoln and the Coming of the Civil War
(angol nyelven).
Rowman & Littlefield
(2000)
Lamb
Abraham Lincoln: Great American Historians on Our Sixteenth President
(angol nyelven).
PublicAffairs
(2008).
ISBN 978-1-58648-676-1
Luthin
Luthin, Reinhard H.
(1994. július 1.).
„Abraham Lincoln and the Tariff”.
American Historical Review
49
(4), 609–629. o.
DOI
10.2307/1850218
ISSN
0002-8762
JSTOR
1850218
McGovern
McGovern, George S..
Abraham Lincoln
(angol nyelven).
Macmillan
(2008).
ISBN 978-0-8050-8345-3
Neely Jr., Civil War History
Neely Jr., Mark E.
(2004. December).
Was the Civil War a Total War?
”.
Civil War History
50
(4). [2016. április 8-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
DOI
10.1353/cwh.2004.0073
(Hozzáférés: 2018. július 15.)
Oates
Oates, Stephen B.
With Malice Toward None: a Life of Abraham Lincoln
(angol nyelven).
HarperCollins
(1993).
ISBN 978-0-06-092471-3
Pessen
Pessen, Edward.
The Log Cabin Myth: The Social Backgrounds of American Presidents
(angol nyelven).
Yale University Press
(1984).
ISBN 0-300-03166-1
Potter
Potter, David.
The Impending Crisis, 1848-1861
(angol nyelven).
New York:
Harper & Row
(1976)
Prokopowicz
Prokopowicz, Gerald J..
Did Lincoln Own Slaves?
(angol nyelven).
Vintage Books
(2008).
ISBN 978-0-307-27929-3
Poulter
Poulter, Keith.
Slaves Immediately Freed by the Emancipation Proclamation, North & South vol. 5 no. 1 (December 2001)
Randall
Randall, James G.
Lincoln, the Liberal Statesman
(angol nyelven).
Dodd, Mead
(1947).
OCLC
748479
Sandburg
Sandburg, Carl.
Abraham Lincoln: The Prairie Years
(angol nyelven).
Harcourt, Brace & Company
(1926)
Schwieder
Schwieder, Dorothy.
Iowa: The Middle Land
(angol nyelven).
Iowa City:
University of Iowa Press
(1996)
Sellery
Sellery, George Clarke.
Lincoln's suspension of Habeas Corpus viewed by Congress
(angol nyelven).
University of Wisconsin—Madison
(1907)
Stahr
Stahr, Walter.
Seward: Lincoln's Indispensable Man
(angol nyelven).
Simon & Schuster
(2012).
ISBN 978-1-4391-2118-4
Striner
Striner, Richard.
Father Abraham: Lincoln's Relentless Struggle to End Slavery
(angol nyelven).
Oxford University Press
(2006)
Tarbell
Tarbell, Ida M..
The Life of Abraham Lincoln, Volume I
(angol nyelven).
Cosimo INc.
[1900]
(2008)
Taylor
Taylor, John M..
William Henry Seward: Lincoln's Right Hand
(angol nyelven).
Washington, DC:
Brassey's
(1991).
ISBN 978-1-57488-119-6
Thomas
Thomas, Benjamin P..
Abraham Lincoln: A Biography
(angol nyelven).
Southern Illinois University
(2008).
ISBN 978-0-8093-2887-1
Turner
szerk.:
Turner, Justin G. és Turner, Linda Levitt:
(Excerpt of Letter to Emilie Todd Helm, November 23, 1856),
Mary Todd Lincoln Her Life & Letters
(angol nyelven)
White Jr.
White, Jr., Ronald C..
A. Lincoln: A Biography
(angol nyelven).
Random House, Inc.
(2009)
Winkle
Winkle, Kenneth J..
The Young Eagle: The Rise of Abraham Lincoln
(angol nyelven).
Taylor Trade Publications
(2001).
ISBN 978-0-87833-255-7
Herndon's Informants
szerk.:
Wilson, Douglas L. és Davis, Rodney O.:
Letter from T. Lyle Dickey, December 8, 1866,
Herndon's Informants: Letters, Interviews and Statements about Abraham Lincoln
(angol) nyelven)
(1998)
Lincoln's Election
Valley of Shadow: Lincoln's Election
(angol nyelven).
[2008. október 26-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
Republican Platform 1860
Republican Platform 1860
(angol nyelven).
Central Pacific Railroad Photographic History Museum.
(Hozzáférés: 2015. február 27.)
DiLorenzo
Thomas J. DiLorenzo
The American Anti-Civil Liberties Union
(angol nyelven).
(Hozzáférés: 2012. július 7.)
Lincoln, westward expansion and the causes of the civil war
Lincoln, westward expansion and the causes of the civil war
(angol nyelven).
(Hozzáférés: 2012. július 26.)
Mr. Lincoln and Friends
Mr. Lincoln and Friends
(angol nyelven).
The Lehrman Institute.
[2016. március 12-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2015. július 1.)
Mr. Lincoln and Freedom
Mr. Lincoln and Freedom
(angol nyelven).
The Lehrman Institute.
[2015. szeptember 20-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2015. július 1.)
American Foreign Relations
Civil War Diplomacy - Confederate agents in Washington and Europe
(angol nyelven).
[2011. augusztus 27-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2012. június 23.)
Lincoln Tomb
Lincoln Tomb
(angol nyelven).
Illinois Historic Preservation Agency.
[2013. október 30-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2015. július 1.)
McPherson interjú
Dean Lawrence R. Velvel James M. McPhersonnel készült interjúja új "This Mighty Scourge - Perspectives on the Civi War" c. könyvéről
(angol nyelven).
Massachusetts School of Law.
(Hozzáférés: 2012. december 13.)
Napolitano bíró History of Liberty sorozata
Judge Andrew Napolitano
Abraham Lincoln, America's First Dictator. Judge Napolitano's History of Liberty pt. 2
(angol nyelven).
(Hozzáférés: 2012. június 17.)
America's turning point
Jeffrey Rogers Hummel
America's turning point
[2012. április 24-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2012. július 7.)
Harper's Weekly 1860 Election overview
HarpWeek 1860 Election Overview
(Hozzáférés: 2011. március 20.)
American Gulag
Thomas J. DiLorenzo
The American Gulag
(angol nyelven).
Lewrockwell.com.
(Hozzáférés: 2012. július 7.)
Lincoln Speaks Out
Lincoln Speaks Out
(angol nyelven).
Newberry Library and Chicago History Museum.
[2011. október 22-i dátummal az
eredetiből
archiválva].
(Hozzáférés: 2012. január 5.)
Foot
Foot, Shelby.
The Civil War - A Narrative
(angol nyelven).
Random House
[1963]
Darden
Gary W. Gallagher
Darden Leadership Ride Elective Course: Spring 2013, Class 2
(angol nyelven).
DardenMBA.
(Hozzáférés: 2016. június 16.)
További információk
szerkesztés
Életrajza a Fehér Ház honlapján
Abraham Lincoln Research Site (eng)
Abraham Lincoln Assassination (eng)
Bill O'Reilly–Martin Dugard:
Lincoln. A merénylet, amely örökre megváltoztatta Amerikát
; ford. Bojtár Péter; HVG Könyvek, Budapest, 2013
Elődök és utódok
szerkesztés
Elődje:
James Buchanan
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke
1861
március 4.
1865
április 15.
Utódja:
Andrew Johnson
Sablon:USA-elnökök
sz
Az Amerikai Egyesült Államok elnökei
1789–1861
Az USA megalapításától
az amerikai polgárháborúig
George Washington
John Adams
Thomas Jefferson
James Madison
James Monroe
John Quincy Adams
Andrew Jackson
Martin Van Buren
William Henry Harrison
John Tyler
James Knox Polk
Zachary Taylor
Millard Fillmore
Franklin Pierce
James Buchanan
1861–1914
Az amerikai polgárháborútól
az első világháborúig
Abraham Lincoln
Andrew Johnson
Ulysses S. Grant
Rutherford B. Hayes
James A. Garfield
Chester A. Arthur
Grover Cleveland
Benjamin Harrison
Grover Cleveland
William McKinley
Theodore Roosevelt
William Howard Taft
1914–1945
Az első világháborútól
a második világháború végéig
Thomas Woodrow Wilson
Warren G. Harding
Calvin Coolidge
Herbert Hoover
Franklin D. Roosevelt
1945–1989
A második világháború végétől
a hidegháború végéig
Harry S. Truman
Dwight D. Eisenhower
John Fitzgerald Kennedy
Lyndon B. Johnson
Richard Nixon
Gerald Ford
Jimmy Carter
Ronald Reagan
1989-től
A hidegháború vége óta
George H. W. Bush
Bill Clinton
George W. Bush
Barack Obama
Donald Trump
Joe Biden
Donald Trump
lista
életkor szerint
Nemzetközi katalógusok
WorldCat
E39PBJrrthWYQm4fwPkQhrhrbd
VIAF
76349832
LCCN
n79006779
ISNI
0000 0001 2102 4704
GND
11857308X
LIBRIS
71489
SUDOC:
027490238
NKCS
jn19990005088
BNF
cb121247734
ICCU
RAVV083660
BNE
XX1000362
BPN
72234672
KKT
00470511
BIBSYS
90365838
ULAN
500344436
Kongresszusi Könyvtár
L000313
Politikaportál
USA-portál
A lap eredeti címe: „
Kategóriák
Abraham Lincoln
Az Amerikai Egyesült Államok elnökei
Meggyilkolt amerikai politikusok
Anglo-amerikaiak
1809-ben született személyek
1865-ben elhunyt személyek
Amerikai republikánus politikusok
Ácsok
Az Amerikai Egyesült Államok republikánus elnökei
Rejtett kategóriák:
Lefordítandó cikkekre való utalást tartalmazó lapok
Minden szócikk halott külső hivatkozásokkal
Szócikkek halott külső hivatkozásokkal 2018 júliusából
Kevés forrással rendelkező lapok
Wikipédia-szócikkek VIAF-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek LCCN-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek ISNI-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek GND-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek SELIBR-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek BNF-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek SBN-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek BPN-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek KKT-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek BIBSYS-azonosítóval
Wikipédia-szócikkek ULAN-azonosítóval
Abraham Lincoln
Új téma nyitása